Baloghnak és Regőczinek is távoznia kellene
Alkalmatlan feladata ellátására a BKV megmaradt menedzsmentje?
Vitézy Dávid, a cég felügyelőbizottságának (fb) Fidesz által delegált tagja szerint a BKV öt felsővezetői posztjából kettő üres, a megmaradt menedzsment pedig alkalmatlan feladata ellátására.
2008.04.29 12:46MTIAlkalmatlan feladata ellátására a BKV megmaradt menedzsmentje - közölte Vitézy Dávid, a cég felügyelőbizottságának (fb) Fidesz által delegált tagja kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a BKV öt felsővezetői posztjából kettő üres, a megmaradt menedzsment pedig alkalmatlan feladata ellátására.
A társaság nagyon súlyos működési zavarát jelzi, hogy az fb határozatait sorozatosan sérti meg Balogh Zsolt, a cég vezérigazgatója, akinek egyébként nincs is vezetői felhatalmazása a Fővárosi Közgyűléstől, csak megbízottként látja el feladatát. A kialakult helyzetre az fb-tag szerint egyetlen megoldás látszik: Balogh Zsoltnak és Regőczi Miklósnak, a cég kommunikációs vezérigazgató-helyettesének, illetve a nevükkel fémjelzett cégvezetésnek távoznia kell, és helyüket közlekedési szakemberekből álló vezetőknek kell felváltaniuk.
Vitézy Dávid közleményében emlékeztetett: az fb - a használtbusz-tender vizsgálatának végeredményeként - arra kérte fel a cég vezetőségét, hogy vonja le a személyi konzekvenciákat a kommunikáció területén, de erre eddig nem került sor, Regőczi Miklós még mindig a helyén van. A megbízott vezérigazgató működése óta a cég menedzsmentje immáron harmadik esetben sérti és veszi semmibe a felügyelőbizottság döntését - állapította meg.
Bár már egy hónapja lejárt a határidő, Balogh Zsolt továbbra is eltitkolja a BKV érvényben lévő tanácsadói szerződéseit a felügyelőbizottság elől, illetve kifejezett kérés ellenére a 2008. évi üzleti terv mellékleteként nem adott beszámolót a 2007-es stabilizációs program eredményeiről sem - áll a közleményben.
"Elképzelhetetlen lett volna, hogy egy korrupciógyanús ügyben megállapított felelősök továbbra is vezető pozíciót tölthessenek be. Nincs kételyem abban, hogy mindez Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes tudtával, sőt, bátorítására történik" - olvasható Vitézy Dávid közleményében. A BKV vezetősége hétfőn menesztette Somodi László közlekedési vezérigazgató-helyettest és Bosnyák Gyula stratégiai igazgatót, mert a vezetésük alatt készített idei paraméterkönyv szakmailag alkalmatlan.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


