A paraméterkönyv "szakmailag alkalmatlan"
Fejek hullottak a BKV-nál
Felmentették posztjáról Somodi Lászlót, a BKV Zrt. közlekedési vezérigazgató-helyettesét és Bosnyák Gyula stratégiai igazgatót - tájékoztatta a közlekedési cég hétfőn az MTI-t.
2008.04.28 16:41MTIA közlemény szerint Somodi László felmentésének fő indoka, hogy a vezetése alatt készített idei paraméterkönyv szakmailag alkalmatlan. Ugyancsak távozik posztjáról Bosnyák Gyula, a paraméterkönyvvel kapcsolatos koordinációval idén februárban megbízott stratégiai igazgató is - olvasható a kommünikében.
A paraméterkönyvet - többszöri módosítást követően - szakmai indokok miatt sem a fővárosi kerületek képviselői, sem a BKV Zrt. felügyelőbizottsága, sem a Főpolgármesteri Hivatal közlekedési ügyosztálya, sem a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési és környezetgazdálkodási bizottsága, sem pedig fővárosi közlekedésben érintett civil szervezetek nem fogadták el. A BKV Zrt. megbízott vezérigazgatója megköszönte mindkét vezető munkáját, s egyszersmind Somodi Lászlónak egy másik munkakört is felajánlott. A szakember feladata a továbbiakban a Budapesti Közlekedési Szövetséggel, a régióval és az agglomerációs településekkel való kapcsolattartás lesz - olvasható a BKV Zrt. közleményében.
A távirati iroda megkeresésére a BKV Zrt. tudatta, hogy a Somodi Lászlónak felajánlott munkakör betöltéséről még nem született meg a végső döntés: a volt vezérigazgató-helyettesnek ugyanis kedden reggel nyolcig kell választ adnia, hogy elfogadja-e ezt az ajánlatot.
Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy az ajánlatban foglalt munkakört milyen posztot betöltve láthatná el Somodi László, a cég későbbre ígért tájékoztatást. Azt, hogy a továbbiakban ki és mikortól tölti be a Somodi László felmentésével megüresedett vezetői posztot, egyelőre nem tudtak választ adni. Azt viszont már eldőlt, hogy Bosnyák Gyula távozik a cégtől - tették hozzá az MTI-nek válaszolva.
Kapcsolódó írások:
- Heteken belül sztrájkolhatnak a BKV-szakszervezetek
- BKV: nincs új paraméterkönyv
- Tisztogatás a BKV-nál?
- Nem bizonyított, hogy tavaly 11 milliárd forintos megtakarítás volt a BKV-nál
- A BKV tanácsadó cége kész tisztázni az őket ért vádakat
- BKV sztrájkot hirdettek! Az időpontot egyelőre nem mondták meg
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06