Több BKV vezetőt meneszthetnek
Tisztogatás a BKV-nál?
Napokon belül meneszthetnek több BKV-s vezetőt. A Népszabadság úgy tudja, ma elbeszélgetnek a szakemberekkel, s aki rajta marad a listán, az hétfőn megkaphatja az elbocsátólevelét.
2008.04.26 08:27Népszabadság OnlineAz érintettek között lehet a korábban - még Aba Botond idejében - egyszer már menesztett, majd Antal Attila kinevezésekor visszavett Somodi László, közlekedési vezérigazgató-helyettes, Nemcsics Róbert informatikai igazgató, Bősze Sándor közlekedési főosztályvezető és Bosnyák Gyula stratégiai igazgató is - írta szombati számában a Népszabadság.
Bár a felsoroltak közül nem mindenki hozható közvetlen kapcsolatba a járatritkítási tervet tartalmazó botrányos paraméterkönyvvel, vélhetően ezt a felbolydult helyzetet használják ki a városházán arra, hogy politikai tisztogatást - is - végezzenek a cégnél - olvasható a lapban.. A Népszabadság úgy tudja, ma elbeszélgetnek a szakemberekkel, s aki rajta marad a listán, az hétfőn megkaphatja az elbocsátólevelét. Ha Somodi is közöttük lesz, akkor arra egy, a napokban végrehajtott partizánakciója is magyarázat lehet.
A legutóbbi sztrájktárgyalások egyikére ugyanis olyan teljesen új paraméterkönyvet vitt a szakszervezetek elé, amelyet előzőleg nem hagyatott jóvá a városházán, sőt annak a tényét sem közölte a fővárosi döntéshozókkal, hogy egy merőben új menetrendet készített(ek) - írta a lap.
Kapcsolódó írások:
- Nem bizonyított, hogy tavaly 11 milliárd forintos megtakarítás volt a BKV-nál
- A BKV tanácsadó cége kész tisztázni az őket ért vádakat
- Többnapos BKV-sztrájk lehet májusban
- Hogyan és miből támogatnák a BKV-t?
- Tárgyal a főváros és a kormány a BKV finanszírozásáról
- A BKV-szakszervezetek elutasították a főváros garanciavállalását
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


