Hiába tiltakoznak
Égő testek a parlamentben: Királyszentistván retteg a "hullaszagtól"
Királyszentistván tiltakozása ellenére épül a település közelében a krematórium, pedig az ügy a parlamentet is megjárta - mondta Kőszegi Ilona, a Veszprém megyei település független polgármestere
2012.02.09 08:19MTIA község vezetője felidézte: közel egy éve, amikor az építéshatóságtól megkapták az értesítést a tervezett beruházásról, harcolnak a krematórium ellen, mivel az túl közel épül a faluhoz. Az alig több mint ötszáz lakosú Királyszentistvánon aláírásgyűjtésbe is fogtak, a település felnőtt lakosainak kilencven százaléka tiltakozott aláírásával a hamvasztó megépítése ellen - folytatta a polgármester.
Elmondta: az akkori törvények szerint az önkormányzatnak nem volt lehetősége megakadályozni a beruházást. Az építési engedélyt is megfellebbezték, de azt a kormányhivatal elutasította, az első fokú építési hatóság Berhidán pedig kiadta az engedélyt, ami tavaly ősszel jogerőre emelkedett.
Kőszegi Ilona hangsúlyozta: minden törvényes fórumot megjártak tiltakozásukkal. Elmondta, hogy politikai csatornákon keresztül az ide vonatkozó törvény módosítását is kérték, miszerint lakott területtől legalább ezer méteren belül ne lehessen ilyen építményt építeni a jövőben; az indítványt a parlament nem fogadta el.
A polgármester közlése szerint Királyszentistvánon a krematórium közel kétszáz méterre van a legelső lakott háztól és mintegy 70-100 méterre a játszótértől. Hozzátette: próbáltak testületi ülés keretében tárgyalást kezdeni a beruházóval, de ez kudarcba fulladt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


