Kaptak egy fekete pontot
A jövő héten visszacuccolhat az Index a Parlamentbe
Az Index újságírói az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első plenáris ülésnapjától kezdődően, vagyis február 13-ától ismét részt vehetnek a Ház nyilvános eseményein - erről szerdán tájékoztatta az Index szerkesztőségét az Országgyűlés sajtófőnöke.
2012.02.08 15:45MTIAltorjai Anita ugyanakkor felhívta a hírportál parlamenti tudósítóinak figyelmét arra, hogy kötelesek betartani az Országgyűlés házszabályát, valamint a Ház elnökének a nyilvánossággal kapcsolatos rendelkezéseit.
Mészáros Zsófia, az Index főszerkesztője elmondta: bár személyes találkozóra nem került sor az Országgyűlés vezetése és a szerkesztőség vezetői között, a hírportál januárban egy részletes levélben rögzítette, hogy a jövőben betartják a vonatkozó előírásokat. Hozzátette: a szerkesztőség elnézést is kért a korábbi anyaga miatt.
A szerkesztőség munkatársai december 21. óta nem léphetnek be az Országházba és a Képviselői Irodaházba.
Az Országgyűlés Sajtószolgálata ekkor arról tájékoztatta az Indexet: munkatársaiknak addig nem adható ki parlamenti belépő, amíg a házelnök megfelelő garanciát nem kap arra, hogy újságíróik tiszteletben tartják az Országgyűlés méltóságát és betartják a parlamenti tudósításra vonatkozó rendelkezéseket.
Az indokok között szerepel, hogy a híroldalon, december 20-án megjelent "Boldog Karácsonyt, magyar demokrácia!" című videó készítői nemcsak a szabályokat, rendelkezéseket hagytak figyelmen kívül, de súlyosan megsértették az Országház és az Országgyűlés méltóságát is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


