Az ajtók záródnak
Kedden az utcára vonul a BKV - de utasokat nem szállít
Demonstrációt hirdettek a BKV szakszervezeti szövetségei keddre a BKV Akácfa utcai székháza elé, tiltakozásul a dolgozókat érő megszorítások ellen.
2012.02.06 17:16MTIA Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetsége (KEKSZ) és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) közös demonstrációját azért tartják, mert az érdekképviseletek úgy látják, a BKV vezetői semmibe veszi a dolgozókat, nem folytatnak érdemi tárgyalásokat a kollektív szerződésről, és a bértárgyalások sem komolyak.
Nemes Gábor, a KEKSZ alelnöke korábban azt mondta, követelik, hogy tartsák meg az eddigi kollektív szerződésben (ksz) foglalt juttatásokat, hosszabbítsák meg a ksz érvényét június 1-jéig, a BKV vonja vissza a szerintük törvénytelen és indokolatlan intézkedéseit, azonnal engedélyezzék az alkatrészek beszerzését, dolgozzák ki a BKV középtávú finanszírozási modelljét, és hozzák nyilvánosságra a buszüzemeltetési modell gazdaságossági számításait.
A szervezet vezetője közölte: a demonstráció utánra további lépéseket is kilátásba helyeznek arra az esetre, ha nem érik el céljukat, de a sztrájk csak az egyik eszköz.
Nemes Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy két hónapja a BKV felmondta a kollektív szerződést, mert 5 milliárdos megtakarítást szeretne elérni. Hangsúlyozta, hogy a felmondás egy hónap múlva lép hatályba, de érdemben semmilyen tárgyalások nem voltak.
Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke a demonstrációt bejelentő sajtótájékoztatón azt mondta, "minősíthetetlen", hogy a kormány és a főváros folyamatosan a csőd szélén tartja a BKV-t. Közölte, ez azzal is jár, hogy az utasok egyre rosszabb szolgáltatást kapnak, mert bár a dolgozók mindent megtesznek, csodákra ők sem képesek. Kitért arra, hogy több munkavállaló létbizonytalanságba került és ez a BKV működését is befolyásolja.
Hozzátette: a közlekedés veszélyes üzem, sok múlik a dolgozók fegyelmezettségén, de ezt létbizonytalanságban nehéz garantálni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


