Kedden állásbörze
Nem zuhannak sokáig a Malév-pilóták
Több légitársaság is érdeklődik a Malév-pilóták iránt, ezért kedden állásbörzét is tartanak, a szakszervezet szerint is fontos, hogy minél hamarabb munkába állhassanak a pilóták, mert repülés nélkül gyorsan elveszíthetik engedélyeiket.
2012.02.06 17:11MTIKedden délután két diszkont légitársaság, a Wizz Air és a Ryanair is állásbörzét tart a Malév pilótáinak. Varró Balázs, a Wizz Air Hungary Kft. kommunikációs vezetője elmondta, hogy a nyári szezonig mintegy 70-100 alkalmazottal szeretnék bővíteni a létszámot.
A diszkont légitársaság pénteken azt közölte, hogy 66 százalékkal bővíti kapacitásait Budapestről, az utasok száma 50 százalékkal bővül, a jelenlegi 3 helyett 5 repülőgéppel közlekednek, a tavalyi 1,4 millió után 2 milliós magyarországi utasszámot terveznek, és új célállomásokra is indulnak, az első Bukarest lesz.
Óvári Tamás, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének (Hunalpa) elnöke szerint mintegy 200 pilóta veszítette el munkáját a Malév leállása miatt, és mintegy kétharmaduk nem fog állást találni. Mint mondta, mindkét céggel tárgyalnak, meghallgatják az ajánlatokat.
"Kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, a lényeg, hogy legyen munkahelyünk" - jegyezte meg az elnök. Az elnök azt mondta, úgy tudja, a Ryanair csak kapitányokat venne fel, a Wizz Air első tiszteket is. Ennek ellenére az érdekképviseleti elnök szerint a Ryanairnek van nagyobb esélye, mivel az a légitársaság a Malévhoz hasonlóan Boeing 737-es gépeket használ, a Wizz Air pedig Airbus-okkal repül.
Óvári Tamás elmondta, nagyon fontos, hogy minél gyorsabban újra munkát kapjanak a pilóták, mivel ha nem repülnek, elveszíthetik papírjaikat, akár 2-3 hónapos kihagyással.
A Ryanair pénteken azt tette közzé, hogy Budapestre telepíti 4 Boeing gépét, két héten belül megnyitja budapesti bázisát, ahonnan 31 útvonalra kínál jegyeket, és várja a korábbi Malév dolgozók jelentkezését.
Januárban jelentette be a légitársaság, hogy visszatér Budapestre, akkor 5 új útvonalat terveztek. A Malév leállása miatt azonban a kapacitások növelése mellett döntöttek. Ezzel 2 millió utasra számítanak éves szinten az első évben Budapesten és 2.000 új, megmentett munkahelyet teremtenek.
Péntek reggel hat órakor szüntette be működését a Malév, törölve valamennyi járatát.
A Malév vezetősége, bár felkészült a cég esetleges leállására, mégis hirtelen vészhelyzetnek nevezte, hogy a tel-avivi reptéren már nem szolgálták ki a Malév-gépet, így a rendkívüli igazgatósági ülésen az azonnali leállás mellett döntöttek. Csoportos létszámleépítés lesz a cégnél, a leányvállalatok azonban tovább üzemelnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


