Beindult a jégfigyelés
A jeges árvíz ellen készülnek a Közép-Tisza vidékén
A jeges árvíz elleni készültséget léptetett életbe a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötikövizig); a teendők egyelőre a megelőzésre való felkészülést szolgálják, és beindult a jégfigyelés.
2012.02.02 19:51MTINagy Réka a vízügyi szervezet sajtóreferensének tájékoztatása szerint a Közép-Tisza vidékén idén januárban a sokéves átlagnál mintegy harminc százalékkal kevesebb csapadék hullott, és a hőmérséklet csaknem két Celsius-fokkal volt magasabb. Az elmúlt napokban azonban az eddiginél lényegesen hidegebb időjárás uralta a térséget, ennek hatására a jégképződés intenzívebbé vált.
A Kötikövizig területén Tiszabábolna és Kisköre között a Tiszán megszakításokkal áll a jég, míg a Kisköre alatti szakaszon a vízfelület 60-90 százalékán úszó jég figyelhető meg.
A Tisza-tó területén az egyre alacsonyabb hőmérséklet miatt a jégképződés folyamatos, a nagyobb felületű öblözetekben azonban még nincs összefüggő jégtakaró. A védett holtágakon már beállt a jég, ennek ellenére még nem biztonságos, és a szakemberek mindenkit óva intenek attól, hogy a jégen tartózkodjon - tette hozzá a sajtóreferens.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


