Az északi alagútból eddig 2 km készült el
A Móricz Zsigmond körtérhez ért a 4-es metró egyik alagútja
Megérkezett a Móricz Zsigmond körtérre hétfőn délelőtt a 4-es metró déli alagútját építő fúrószerkezet - közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
2008.04.28 11:15MTIPető Szabolcs elmondta, hogy március elejétől, a Bocskai úti állomástól indulva 300 méter alagutat építettek. Az Etele tértől pedig a Móricz Zsigmond körtérig 2.400 méter alagút épült a déli alagútban. Az északi alagútból eddig 2 km készült el. A szóvivő tájékoztatása szerint a szükséges karbantartás után tovább halad a déli alagút fúrószerkezete a Gellért térre, amit várhatóan augusztusban ér el.
Az év végéig pedig a tervek szerint a Fővám térig épül meg mindkét alagút. Az északi alagút fúrószerkezete hat hét múlva érkezik meg a Móricz Zsigmond körtérre, s halad majd tovább a Gellért térre és a Fővám térre - jegyezte meg a szóvivő. Pető Szabolcs közölte, hogy a Hídépítő Zrt. időben megépíti a Fővám téri állomás szerkezetét, hogy az alagútfúró pajzsot fogadni tudják. Akár technológiaváltást is alkalmazva építik majd az állomást. A szerződés szerint erre ugyanis lehetősége van a cégnek.
Arról még zajlanak a tárgyalások, hogy a Fővám téri állomás szerkezetét milyen módon építik meg. A technológiaváltás azonban nem befolyásolhatja a végösszeget és a véghatáridőt - fűzte hozzá. A szóvivő elmondta azt is, hogy várhatóan a jövő év elején adják majd vissza a Móricz Zsigmond körtér felszínét a járműforgalomnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


