Sértegetés, bántalmazás és zászlógyalázás
Békemenet Magyarországért - Résztvevőkre támadtak Székesfehérváron
A Fidesz székesfehérvári szervezete közölte: bántalmazták a szombati budapesti békemenetről hazatérők egy csoportját Székesfehérváron.
2012.01.24 19:46MTIA közlemény szerint Róth Péter, a párt városi elnöke a történtekről kedden értesült a demonstráció egyik - magát megnevezni nem kívánó - résztvevőjétől, akinek az elmondása szerint a tüntetésről hazatérő, néhány fős csapatot a város egyik forgalmas közterületén erőfölényben levő, szervezett csoport benyomását keltő ismeretlenek támadták meg, s előbb szidták, később tettleg is bántalmazták őket.
A testi sértésen túl megtaposták, meggyalázták a nemzeti lobogót, megrongálták a demonstrációról hazatérőknél levő transzparenseket.
"A támadók magyarságukban, emberi méltóságukban és becsületükben is megsértették a Magyarország kormánya melletti kiállásukat felvállaló fehérváriakat, gyalázkodó és obszcén kifejezésekkel illetve őket" - olvasható a közleményben
A leírtak szerint "a támadás oka nyilvánvaló volt: a csoport tagjait a magukkal vitt magyar zászlók és transzparensek, illetve az ebből következő egyértelmű politikai hovatartozásuk miatt több ismeretlen(...) feltartóztatta, kezdetben szóban, később tettleg is bántalmazta".
Róth Péter a jóérzésű fehérváriak nevében elítélte a támadást.
Szavai szerint "elkeserítő, hogy a politikai nézetek nyilvános felvállalása miatt ma bárkit atrocitás érhet Magyarországon. Politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek joga van békésen tüntetni, s onnan békésen hazatérni. Az ilyesfajta intolerancia korábban nem jellemezte Székesfehérvárt".
"Bízom benne, hogy nemcsak a Fidesz, de a többi demokratikus politikai párt számára is elfogadhatatlan az ilyen magatartás" - fogalmazott.
Az MTI úgy tudja, hogy a megtámadott csoport nem kért rendőri intézkedést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


