Retteg a kormány a véleménynyilvánítástól?
Március 15. - Jobbik: szánalmas a Fidesz eljárása
A párt szóvivője közölte: a Jobbik szerint a kormány retteg az emberek véleménynyilvánításától, ezért "félelmében" igyekszik évekre előre lefoglalni azokat a budapesti helyszíneket is, ahol hagyományosan ellenzéki pártok és civil szervezetek demonstrálnak.
2012.01.19 16:11MTIMirkóczki Ádám "szánalmasnak" nevezi azt a "fideszes eljárást", hogy látszólag demokratikus eszközökkel igyekeznek csorbítani a demokrácia egyik alapelemét, a gyülekezés jogát. Szavai szerint mindezt "cinikus módon (...) a magyar szabadság egyik legszebb ünnepe", március 15. kapcsán teszik.
Kizárólag a félelem indokolja, hogy a Fidesz – a közigazgatási tárcán és a fővárosi önkormányzaton keresztül – Budapest egész belvárosát kisajátítsa magának és a megszokott állami megemlékezések helyszínein kívül további jelentős közterületeket is lefoglaljon - fogalmaz a politikus. Mirkóczki Ádám azt pedig példátlannak tartja, hogy a helyszínfoglalást 2013-ra és 2014-re is szeretnék kiterjeszteni. "Szégyen, hogy 2012. március 15-e kapcsán a Fidesz a legsötétebb kommunista diktatúra módszereit alkalmazza, amelyeket még a Demszky-Gyurcsány-Bajnai trió sem engedett meg magának" - jelentette ki a képviselő. Egyúttal azt is leszögezte, hogy a Jobbik nem mond le a gyülekezés, a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságáról, "ezért ha kormánypárt a teljes fővárost lefoglalja, a nemzeti ellenzék akkor is megtartja hagyományos budapesti nagygyűléseit minden nemzeti ünnepen".
A Fővárosi Közgyűlés közterület-hasznosítási bizottsága szerdán döntött a közigazgatási minisztérium kilenc, idei évre vonatkozó kérelméről. Ezek között a holokauszt áldozatainak emléknapja, a kommunizmus áldozatainak emléknapja, a nemzeti összetartozás napja, a Nagy Imre-emléknap, az aradi vértanúk emléknapja, március 15., augusztus 20., valamint október 23. kapcsán tartandó rendezvények helyszínei szerepelnek.
Az ülésen Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője garanciát kért a fővárostól arra, hogy azokat a helyszíneket, amelyeket ténylegesen nem vesznek igénybe március 15-én, felkínálják másoknak.
Ughy Attila, a testület fideszes elnöke erre reagálva azt közölte: a helyszínek továbbadhatók, azokról meg lehet egyezni a Főpolgármesteri Hivatallal, mint ahogy az előző években számos példa volt is erre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06