"A nemzetközi baloldal támadja Magyarországot"
Az IMF törölné az egykulcsos adót - Szijjártó nem találgatna
A kormány nyilvánosságra fogja hozni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szempontjait, feltételeit, amint a tárgyalások eljutnak ebbe a stádiumba - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a miniszterelnök szóvivője, újságírói kérdésre válaszul, hangsúlyozva, hogy találgatásokba nem mennek bele.
2012.01.19 12:33MTISzijjártó Péter így kommentálta, hogy a Bloomberg hírügynökség az IMF terveit ismerő forrásra hivatkozva azt írta: a valutaalap az egykulcsos adó eltörlését kérheti Magyarországtól a tárgyalásokon.
A szóvivő szerint ez az ügy sokkal fontosabb annál, mint hogy bármilyen találgatásba belemenjenek.
"Folyamatos konzultációban vagyunk az IMF-fel, és ha majd Fellegi miniszter úrral közölnek szempontokat, javaslatokat, feltételeket, és azok olyan stádiumban vannak, nyilvánosságra fogjuk hozni őket" - mondta.
A miniszterelnök szóvivője kérdésre arról is beszélt: az elmúlt két napban világossá vált, hogy az Európai Bizottság észrevételeinek jelentős részében nagyon gyors megállapodásra fog jutni a kormány az unióval, ezt Orbán Viktor a bizottság elnökének írt levelében is megerősítette.
Szavai szerint nagy előrelépés várható ezekben a kérdésekben jövő kedden, amikor a kormányfő José Manuel Barrosóval és Herman Van Rompuy-jal, az Európai Bizottság, illetve Európai Tanács elnökével is tárgyal Brüsszelben.
Az Európai Parlament szerdai, Magyarországról szóló vitájáról Szijjártó Péter úgy foglalt állást: a vita minden eddiginél világosabb bizonyítéka, hogy nagyrészt pártalapú támadás zajlik az ország ellen, "a nemzetközi baloldal támadja Magyarországot (...) láthatták, hogy az Európai Parlament baloldali, szocialista, kommunista, zöld, liberális képviselői az esetek jelentős részében nagyon komoly tudatlanságról tettek tanúbizonyságot, nagyon komoly dolgokat kevertek össze és teljesen valótlan állításokat tettek a magyar viszonyokról".
Ugyanakkor - tette hozzá - jelentős számú képviselő támogatásáról biztosította Magyarországot és a miniszterelnököt.
Arra a kérdésre, hogy a kormány miért foglalt le egészen 2014-ig fontos közterületeket március 15-ére, Szijjártó Péter azt mondta: természetes, hogy állami ünnepeken állami ünnepségeket rendeznek, és helyes, ha a kormány előre megtervezi ezek helyszínét.
Mivel a közigazgatási minisztérium illetékes államtitkárságának világos menetrendje van, hogy milyen állami ünnepen hol és milyen állami rendezvény lesz, "mi sem természetesebb, mint hogy ezekhez helyeket foglaltak le, mert ezeknek az ünnepségeknek valahol lenniük kell" - fogalmazott a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


