Roma élet Közép-Európában
Sólyom visszavonta a fővédnökségét
Roma élet Közép-Európában összefoglaló címmel két rendezvényt tartanak pénteken és szombaton a fővárosban: a szombati rendezvény fővédnökségre Sólyom László köztársasági elnököt kérték fel, ő azonban "komoly egyeztetési problémákra hivatkozva" visszavonta fővédnökségét - írta a pénteki Népszava.
2008.04.25 07:56NépszavaAz államfőt a szombati, ugyancsak a Roma élet Közép-Európában főcím alatt rendezett I. Central European Short Docfilm Fest about Gypsies (a cigányok életét bemutató dokumentumfilmes) rendezvény fővédnökségére kérték fel, ugyanakkor a pénteki rendezvényről sem kapott információt.
Kumin Ferenc, a Köztársasági Hivatal főosztályvezetője elmondta, a köztársasági elnök csak azzal a feltétellel fogadta el a fővédnökséget, ha az elnöki hivatal folyamatos tájékoztatást kap a rendezvényről. Így annak ellenére, hogy közös cím alatt futó két különböző eseményről van szó, "mivel ellentmondás van az eredetileg egyeztetett és a most megismert program között", megszületett a fővédnökséget lemondó döntés - olvasható a lapban. A pénteki Konfliktus és együttműködés Közép-Európában című konferencia résztvevője többek közt Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke - hívta fel a figyelmet a Népszava.
Simon János, az MTA Politikai Tudományok Intézete tudományos főmunkatársa a lapnak a konferenciáról azt nyilatkozta : a párbeszéddel a félelmet akarják eloszlatni, ezért is hívtak meg rá szereplőket a magyar politikai élet minden oldaláról. A pénteki konferencia tervezett résztvevői többek közt: Farkas Flórián, Herényi Károly, Kállai Katalin, Molnár Oszkár, Pankucsi Márta, Révész Máriusz, Vadász János és Vona Gábor - írta a Népszava.
Kapcsolódó írások:
- Sólyom László Belgiumban: kristályváza, csokoládé, Spa-víz, Manneken Pis
- Sólyom: súlyos helyzet alakult ki a biztosjelöltek elutasításával
- Sólyom László támogatja a civilek tüntetését
- Sólyom László kiemelte: az MSZP rászánta magát a kisebbségi kormányzásra
- Sólyom négyszemközt beszél a miniszterelnökkel
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06