Repülni fognak?
Ötöt ütött a Malévon Budai
Öt feljelentést tett a Malév eladásának és visszavásárlásának ügyével összefüggésben az elszámoltatási kormánybiztos a Központi Nyomozó Főügyészségen.
2012.01.11 11:15MTIGyula már december elején jelezte: több feljelentésre is készül a Malév ügyeiben, mert szerinte "a feltárt tények több esetben is alapos okot szolgáltathatnak" erre, és korábbi pénzügyminiszterek felelőssége is felvethető.
Szerdai tájékoztatása szerint öt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a nyomozó főügyészségen. Ezek között van a légitársaság privatizációja, viszontgarancia-szerződése, a Malév Vagyonkezelő Kft. ügye, a Malév visszaállamosítása és a Malév Ground Holding Zrt. catering szerződése.
A kormánybiztos azt mondta: az általa tett megállapításokat erősíti az Európai Bizottság hétfői határozata is, amelyben felszólította Magyarországot a Malévnak 2007 és 2010 között nyújtott, az EU-s szabályokkal "összeegyeztethetetlen" - 70-100 milliárd forint közötti - állami támogatás visszafizettetésére.
A Malév privatizációjával kapcsolatban Budai Gyula különösen jelentős kárt okozó csalás és különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt fordult az ügyészséghez. A magyar államot szerinte 68 millió euró kár érte az eladással. A felelősség szerinte Veres János volt pénzügyminisztert és Deák Péter Ferencet, az ÁPV Rt. egykori vezérigazgatóját terhelheti.
A kormánybiztos különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a Malév viszontgarancia-szerződése ügyében is. Mint felidézi: a légitársaság privatizációs folyamatának lezárásaként 2007. február 23-án kötöttek szerződést a nyertes pályázóval, "a Borisz Abramovics orosz üzletember és két magyar strómanja által fémjelzett" AirBridge Zrt.-vel, amelynek vállalásaira - például tőkeemelésre és hiteltörlesztésre - egy orosz bank 102 millió eurós hitel- és garanciakeretet biztosított, a Malév mint garancianyújtó pedig vállalta, hogy ha az AirBridge nem fizet, ő lesz a kötelezett.
Az ügy vége az lett, hogy mivel az AirBridge nem tudta teljesíteni pénzügyi kötelezettségeit, az orosz bank, a VEB lehívta a viszontgaranciát a Malévtől, ám a légitársaság sem tudott fizetni, ezért a garancia összegével megegyező, 102 millió eurós összegű hitelt vett fel az orosz pénzintézettől - írta Budai Gyula, aki úgy véli, ez a 102 millió eurós, jelenleg már hitel formájában megjelenő, a Malévot terhelő kötelezettség, valamint ennek kamatai jelentik a jelentős vagyoni hátrányt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


