A pápai körlevél miatt lázad a DK
Hoffmann Rózsa megsértette a világnézeti semlegességet?
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Hoffmann Rózsa államtitkár megsértette az oktatás világnézeti semlegességének elvét azzal, hogy valamennyi magyarországi iskolának megküldte XVI. Benedek pápának a béke világnapjára írott körlevelét.
2012.01.04 12:55MTINiedermüller Péter, a DK alelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján szükségtelennek mondta, hogy állami iskolákban felolvassák egy egyház vezetőjének a körlevelét.
Azt hangoztatta, az oktatás elsődleges feladata olyan minőségi tudás nyújtása kell hogy legyen, aminek a segítségével a tanulók később boldogulni tudnak a tudás alapú gazdaságban és társadalomban.
Jelezte ugyanakkor, hogy a DK nem a pápai körlevelet és annak tartalmát kritizálja, hanem azt, hogy "egyetlen vallást, egyetlen hitet és annak az erkölcsi rendszerét az állami iskolákban terjesszék, és hogy a fiatalokra rászabadítsanak olyan gondolatokat, értékeket, összefüggéseket, amiket nem is biztos hogy megfelelő módon tudnak értékelni".
Hozzátette: a DK tisztelettel fogadja és komolyan veszi minden egyházi vezető megnyilvánulásait, különösen akkor, ha azok társadalompolitikai vonatkozásúak, a családdal, az ifjúsággal, az oktatással foglalkoznak.
Az ügy előzménye, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár január 1-jén kelt, a köznevelési intézmények vezetőinek írt leveléhez mellékelte XVI. Benedek pápának a béke világnapjára írt üzenetét. A pápa a körlevélben a szülőkhöz, a családokhoz, valamint a nevelés irányításában szerepet vállaló vezetőkhöz, politikusokhoz szólt. Utóbbiaktól egyebek mellett azt kérte, érjék el, hogy senki elől ne legyen elzárva a tanulás útja, és a családok szabadon megválaszthassák azokat a nevelő intézményeket, amelyeket a legalkalmasabbnak ítélnek gyermekeik fejlődése szempontjából.
A nevelői feladatot ellátó intézmények vezetőitől azt kérte, "őrködjenek éberen, hogy minden személy emberi méltóságát tiszteletben tartsák és megbecsüljék minden körülmények között". A pápa arra is felhívta őket, "biztosítsák a családok számára, hogy gyermekük olyan képzést kaphasson, ami nem áll ellentétben lelkiismeretükkel és vallási elveikkel".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


