Bírja a kormány támogatását
Orbán kiáll Hoffmann mellett
A köznevelési törvénytervezet bírja a kormány támogatását, Orbán Viktor miniszterelnök is kiállt mellette - hangsúlyozta a Fidesz-KDNP tegnapi frakcióülése után Hoffmann Rózsa.
2011.12.07 08:07ma.huOrbán Viktor miniszterelnök kiállt a köznevelési törvényjavaslat mellett – jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden újságírók előtt a Fidesz–KDNP képviselőcsoportjának ülése után. Szerinte nem volt olyan távol egymástól a „két-három-négy-öt féle álláspont”, de sok kérdés tisztázódott, egyértelművé tették például az állami szerepvállalást. Részben stiláris, részben tartalmi módosításban egyeztünk meg, ami a fenntartás és a működtetés kettéválasztásának kérdését érinti – mondta. Hangsúlyozta továbbá, hogy a frakción belül az államtitkárság álláspontja van többségben, amit ő eddig is tudott, hiszen egész évben kommunikált a képviselőkkel. Az államtitkár kijelentette, hogy nem volt és most sincs benne semmiféle feszültség, mert a törvény bírja a kormány támogatását. „Én vissza is vonultam, éppen azért, mert szerintem nem arról kellene szólnia a törvényről adott híradásnak, hogy különböző vélemények vannak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ő a törvény alapkoncepcióját, üzenetét és legfontosabb célját szeretné ismertetni.
Orbán Viktor miniszterelnök az ülésről távozóban csak annyit mondott, hogy van olyan módosító javaslat, amelyet támogat.
Az Origo.hu értesülése szerint a kormányfő a tanácskozáson rászólt a törvényt fontos pontokon módosítani akaró fideszes politikusokra. A hírportál információi szerint a miniszterelnök azt mondta, „nem helyesli a parlamenti kormányzást”, vagyis azt, hogy „amit a kormány el tud dönteni, azt el akarja helyette dönteni a frakció”. Egy államtitkársági forrás szerint az alapvető változásokat akaró fideszes politikusok elfelejthetik javaslataikat.
Úgy tudni, Orbán Viktor az ülésen a hároméves kortól való óvodáztatás mellett érvelt, és leszögezte, hogy az intézmények fenntartója az állam. Lázár János fideszes frakcióvezető a tárgyalás után arról számolt be, hogy a köznevelési törvényjavaslat elvi kérdéseiről, egyebek mellett az önkormányzat és az állam viszonyáról a jogszabály hatálybalépése után, a pedagógus életpályamodellről, a hátrányos helyzetűek érdekében tett felzárkóztatási lépésekről, valamint az óvodáztatás kérdéséről folytattak konstruktív megbeszélést.
„Van, amiben már egyetértünk, és egészen biztos, hogy hétfő estére mindenben egyet fogunk érteni” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a módosító indítványokról a jövő hétfőn tárgyal majd a frakciószövetség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


