Mindenki végzi a dolgát
Szijjártó szerint Magyarország demokratikus jogállam
A miniszterelnök szóvivője a hétfő este az operaháznál tartott tüntetésre reagálva kijelentette: Magyarország demokratikus jogállam, szabad ország.
2012.01.03 16:59MTISzijjártó Péter kedden újságírók előtt azt mondta: a Fidesz jelenlegi vezető politikusai közül többen is azért küzdöttek az 1980-as évek végen, az 1990-es évek elején, hogy a rendszerváltás után demokrácia legyen az országban, és az emberek élhessenek alapvető demokratikus jogaikkal, így például a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságjogával. A hétfői napon is ez történt - mondta.
Mint fogalmazott, mindenkinek megvolt a saját munkája: a kormánynak, hogy "méltó módon útjára bocsássa" az új alaptörvényt, másoknak pedig az, hogy ez ellen tiltakozzanak. A legfontosabb, hogy "biztosítsuk annak lehetőségét, ki-ki elvégezze a saját munkáját, ebben ne akadályozzuk egymást" - tette hozzá a szóvivő, megjegyezve: ez így is történt, mindenki élt a demokrácia adta jogaival.
Szijjártó Péter kérdésre közölte: Orbán Viktor miniszterelnök érkezése az operaházba és távozása onnan az előzetes terveknek megfelelően történt ugyanazon a Dalszínház utca felőli bejáraton keresztül.
Arra a kérdésre, hogy mi volt Orbán Viktor véleménye a tüntetésről és annak mondanivalójáról, a szóvivő azt válaszolta, "az új alaptörvényről nekünk világos az álláspontunk, és ezt az álláspontot a miniszterelnök hétfőn valamennyi olyan rendezvényen megerősítette és elmondta, amelyen ő nyilvánosan szerepelt". Vagyis azt - folytatta -, hogy az új alaptörvény, a korábbival ellentétben, meg tudja védeni az országot az eladósítástól, az elszegényítéstől és a kiszolgáltatástól. Ez egy modern, az európai értékeknek megfelelő alaptörvény - jelentette ki Szijjártó Péter, hozzátéve ugyanakkor: azt soha senki nem várhatja egy országban, hogy a kormány döntéseivel mindenki egyetértsen.
Azzal kapcsolatban, hogy az LMP közlése szerint szélsőjobboldali tüntetők két szimpatizánsukat is durván bántalmazták az Opera előtti demonstráción, a miniszterelnök szóvivője azt mondta: ha LMP-s aktivisták olyan helyzetbe kerültek, hogy valaki erőszakoskodott velük, akkor tegyenek feljelentést, a hatóságok pedig megindítják a szükséges eljárásokat.
Az operaház közelében hétfő este civil szervezetek és több ellenzéki párt szervezésében tartott budapesti demonstráció résztvevői az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték, közvetlenül azelőtt, hogy a dalszínházban ünnepi gálaestet rendezett a kormány az alaptörvény hatálybalépése alkalmából.
Kapcsolódó írások:
- Ütötték-verték az LMP-seket az Operánál?
- Tudósítás képekben: rengetegen utálták az Operánál Orbánt
- Tüntetés az Operánál - A demokráciát félti a tömeg?
- Átrajzolja a közösségi közlekedést az Operaház előtti demonstráció
- "Gyurcsányi gyűlöletkeltők" káoszával riogat a Fidesz
- Tüntetés: lerobban a tömegközlekedés az Operánál
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06