Nem lesz valódi hatáskörük?
Az LMP szerint az ombudsman helyettesei csak díszletek
Az LMP szerint a jövő nemzedékek és a kisebbségi jogok biztosát a Fidesz-kormány az általános biztos érdemi hatáskörök nélküli helyettesévé fokozta le.
2012.01.03 14:49MTIJávor Benedek ellenzéki országgyűlési képviselő közleményében úgy vélte, hogy a most kihirdetett, új szervezeti és működési szabályzat a helyetteseket díszletté alacsonyítja le.
Szavai szerint például hiába nevezik őket helyetteseknek, valójában nem helyettesíthetik felettesüket, illetve intézkedési, eljárási hatáskörük, valamint önálló költségvetésük sincs.
Az LMP úgy tudja, hogy a biztosok eddigi, nagyjából harminc fős stábját egy két-három fős munkatársi kör váltja fel. A "mészárlás az ombudsmani hivatalban"- címmel kiadott közleményük szerint "az általános biztos helyettesévé degradált" jövő nemzedékek biztosa irodájának 14 munkatársát, köztük lényegében a teljes vezetői kart, azonnali hatállyal, e-mailben elbocsátották.
Jávor Benedek szerint így az új ombudsmani koncepcióval kapcsolatos, a törvény vitájában hangoztatott összes félelmünk valóra válik.
"Hazugságnak bizonyult minden olyan, a helyettesek sorsára vonatkozó állítás, amelyek Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára és Szabó Máté általános biztos szájából hangzottak el a törvény vitájában. Bebizonyosodott az is, hogy az alapvető jogok biztosa novemberben a fenntartható fejlődés bizottsága előtt sem mondott igazat és nem tartotta be, amit ígért" - áll a közleményben.
Az LMP úgy látja, hogy "az Orbán-kormány egyeduralmi törekvései a minisztérium szűklátókörűségével és Szabó Máté kicsinyes bosszúhadjáratával kombinálva újabb demokratikus intézmények pusztulását okozzák".
Jelezték azt is, hogy az LMP "az Orbán-rendszer bukását követően" helyre kívánja állítani a korábbi ombudsmani intézményt.
Kapcsolódó írások:
- Így bocsát el az ombudsman: emailben ment a feketeleves
- Létrejött az új adatvédelmi hatóság
- Jegyeket, bérleteket: nem éri meg 14 éven alul sem bliccelni
- Ombudsman: csak az alappótdíjat követeljék a bliccelő gyermekek szüleitől!
- Törvénytelenül robbantották szét a hajléktalanszállót az ombudsman szerint
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


