Diszkriminatív az egyházügyi törvény?
Demonstráltak az evangéliumi egyházak Budapesten
Az egyházügyi törvény elfogadása ellen tartottak figyelemfelhívó demonstrációt keresztény evangéliumi egyházak pénteken Budapesten a Kossuth téren.
2011.12.30 15:35MTIA mintegy kétszáz demonstráló előtt a gyülekezeti vezetők azt hangoztatták, hogy a törvény diszkriminatív, s ki kell állni a lelkiismereti és vallásszabadság mellett. Elmondták, a törvényjavaslat ismét "szektásként" kezeli őket, nem ismeri el felekezetüket.
A demonstráción a Kossuth-szobor előtt felállított színpadon a lelkészek igét hirdettek, valamint zenészek keresztény dalokat játszottak.
A mintegy háromórás rendezvény végén Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke a demonstrálók előtt azt mondta: akik a törvényt megszavazzák, azok nincsenek velük; azok ellenük vannak. A kormány az ügyben nem tartott egyeztetést, "diktálnak nekünk, s ezt (...) diktatúrának szokták nevezni" - fogalmazott.
A demonstráción megjelent Schiffer András, az LMP frakcióvezetője.
A parlamenti záró szavazásra váró egyházügyi törvényjavaslat a Magyar Katolikus Egyházat, a Magyarországi Református Egyházat, a Magyarországi Evangélikus Egyházat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (Statusquo Ante), a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséget, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegyét, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus - Magyarországi Ortodox Exarchátust, a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyházat, a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegyét, az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéjét, a Magyar Unitárius Egyházat, a Magyarországi Baptista Egyházat és a HIT Gyülekezetét sorolja fel az Országgyűlés által elismert magyarországi egyházak között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


