Demszky kedvelte a sporteseményt
Tarlós nem támogatja a budapesti melegolimpiát
Nem fér össze a mentalitásával, ezért nem tudja támogatni a budapesti melegolimpiát Tarlós István.
2011.12.28 17:45MTIElőzőleg Klaus Wowereit, Berlin kormányzó polgármestere levélben emlékeztette a budapesti városvezetőt, hogy 2012 nyarán Budapest rendezi a 14. EuroGamest. A német főváros vezetője a nyilvánosságra hozott levél szerint úgy fogalmazott: nagy örömére szolgál, hogy Berlin testvérvárosa ad otthont "ennek a nagy homoszexuális-leszbikus sporteseménynek, több száz sportoló részvételével, amelynek fényét a Duna menti főváros szépsége is emeli".
Klaus Wowereit szavai szerint a rendezvény nemcsak a legjobb sportteljesítmények elérését célozza meg, hanem a "saját nemükhöz vonzódó emberek elfogadtatásának megerősítését is lehetővé teszi". Mint írta, Budapest számára lehetőség nyílik arra, hogy első kelet-európai városként a "EuroGames által a saját nemükhöz vonzódó emberek iránt tanúsított tolerancia és elfogadás szimbólumává váljon".
A portál közzétette Tarlós István válaszát is, amelyben a főpolgármester beszámol arról, hogy a rendezvényt Demszky Gábor, a város korábbi vezetője magánemberként támogatta; ő ugyanakkor nem ért vele egyet.
A magyar városvezető úgy fogalmazott: tudomásul veszi, hogy vannak a szervezőcsoport által képviselt életformával "azonosan gondolkodó és érző embertársaink. Tiszteletben tartom a jogaikat, ugyanakkor a szervezet munkájába beavatkozni nem óhajtok. A magam részéről főpolgármesterként és magánemberként a képviselt életformától és a rendezvénytől egyaránt elhatárolódom, így azt támogatni sem tudom" - írta Tarlós István.
A EuroGamest 2012. június 27. és július 1. között rendeznék 18 sportágban 3800 résztvevővel.
Az első alkalommal 1992-ben megrendezett EuroGames a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösség tagjai számára évente más-más európai országban sorra kerülő amatőr nemzetközi sportesemény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


