Helyben járás
Közoktatási törvény: Magyarország jövőjét félti az MSZP
Az MSZP szerint aki az Országgyűlés előtt fekvő nemzeti felsőoktatási törvényjavaslatot támogatja, az Magyarország jövője ellen szavaz, az a stagnálás, a helyben járás, az esélytelenség és ezáltal a reménytelenség törvényét támogatja.
2011.12.23 10:57MTIKunhalmi Ágnes az MSZP elnökségi tagja azt kérte a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőitől, hogy mielőtt megnyomják a gombot, gondoljanak saját maguk egyetemi tanulmányaira, gondoljanak gyermekeik jövőjére, a jövő Magyarországára. Ne bújjanak a frakciófegyelem érve mögé – álljanak ki a tudásalapú Magyarországáért - szólította fel a kormánypártokat.
Az új törvény mélyíteni fogja Magyarország válságát és egyre nehezebbé fogja tenni a kilábaláshoz szükséges tudás és képességek megalapozását, egyre kevesebbe tudnak majd magas jövedelmet biztosító, modern munkát végezni, a megélhetés egyetlen esélye az alacsony értékű, kis fizetést biztosító munkák megszerzése lesz - írta közleményében.
Kunhalmi Ágnes szerint az a politika, amelyik a XXI. században a felsőoktatáson akarja megspórolni a magas jövedelműeknek adott adókedvezményeket, amelyik tudatosan leszűkíti az egyetemi diplomát szerzők számát, amelyik a mainak akár a felére vágja vissza az egyetemen tanulók számát, az árt az országnak, veszélybe sodorja a következő évtizedek potenciális növekedését, hazánk felemelkedésének esélyét.
Ezért elfogadhatatlan az új felsőoktatási törvénytervezet - szögezte le az ellenzéki politikus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06