Nem született döntés
Jól meggondolja, hogy visszajön-e egyáltalán az IMF
Egyelőre nem született döntés arról, hogy folytatódnak-e, és ha igen, akkor mikor folytatódnak a megbeszélések a magyar kormánnyal akár formális, akár informális keretek között az EU-tól és az IMF-től kért esetleges pénzügyi segítségre vonatkozóan - közölte az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete.
2011.12.22 19:46MTIA közlemény kiemeli, hogy e kérdésben nincs változás az Európai Bizottság álláspontjában.
A képviselet ezzel pontosította az Európai Bizottság szóvivőjének napközbeni bejelentését, hogy a tervek szerint januárban megkezdődnek a tárgyalások Magyarország, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió között.
A testület szokásos napi sajtótájékoztatóján - kérdésre válaszolva - Olivier Bailly emlékeztetett arra, hogy informális előkészítő tárgyalások már a múlt héten is folytak a felek között.
Fogalmazása szerint ezeket a pénzügyi stabilitásról, illetve a jegybankra vonatkozó törvénytervezetek "támasztotta nehézségek miatt félbe kellett szakítani". A hivatalos tárgyalásoknak azonban a tervek szerint a jövő hónapban meg kell kezdődniük - emelte ki a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


