Az aktívak körében 59 százalék a támogatottság
A Nézőpont szerint még mindig tetemes a Fidesz-KDNP előnye
A Nézőpont Intézet felmérése szerint ha most vasárnap lennének a választások, az aktív szavazók 59 százaléka támogatná a kormánypártokat.
2011.12.22 11:16MTIA közvélemény-kutató cég legutóbbi, egy héttel ezelőtt közzétett felmérésében 58 százalékot kapott volna a Fidesz-KDNP.
A felmérés szerint a teljes népesség körében "a nem éles választási szituáció miatt megnövekedett inaktív választói tábor mellett továbbra is jelentős a kormánypártokkal szimpatizálók aránya" - írják az elemzők. Mérésük szerint a kormánypártokat a teljes népesség 36 százaléka támogatja. A Jobbik 11 százalékon, az MSZP 8 százalékon, az LMP 4 százalékon, míg a Demokratikus Koalíció 2 százalékon áll a felmérés szerint.
A most közzétett közvélemény-kutatásban az aktív szavazók 17 százaléka támogatná a Jobbikot, 12 százalék az MSZP-t, 7 százalék az LMP-t, 3 százalék pedig a Demokratikus Koalíciót. Az egy héttel ezelőtt közzétett Nézőpont felméréshez képest a szocialisták támogatottsága egy százalékkal csökkent, a többi vizsgált párté nem változott.
A Nézőpont Intézet elemzői megjegyzik, hogy míg a 2010-es parlamenti választáson a jogosultak 64 százaléka szavazott, most a felnőtt lakosság 54 százaléka venne részt a választáson.
A közvélemény-kutató felmérése szerint a kormány és a bankszövetség megállapodását tízből hatan egyértelműen előnyösnek tartják, a válaszadók 74 százaléka pedig jónak tartja, ha az állam növeli tulajdonrészét a stratégiai vállalatokban.
A Nézőpont Intézet december 15-20. között ezer embert kérdezett meg, a kutatás eredményének hibahatára 3,2 százalék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


