LMP: a Fidesz Budapest működésével játszik
"Álszent húzás" áldozata lesz a főváros?
Az LMP álszent húzásnak tartja a kedden elfogadott, BKV-t érintő parlamenti határozatokat; a párt szerint a Fidesz a főváros működésével játszik "az állami normatíva talonba helyezésével".
2011.12.20 16:45MTISomfai Ágnes, az LMP fővárosi, és Jávor Benedek, a párt országgyűlési képviselője kedden közleményben bírálta, hogy a kormány csak akkor "hajlandó" a BKV normatív támogatásának átutalására, ha a főváros letesz egy hosszú távú finanszírozási koncepciót az asztalra. Megjegyezték, hogy az állam nem többlettámogatást ad a koncepció mellé, hanem egy eddig is meglévő támogatást von el, és teszi "úri kedvétől függővé annak átadását".
Az LMP-s politikusok álláspontja szerint a BKV az államnak "lényegében egy fillérbe nem kerül ma", ugyanis a 32 milliárdos normatív támogatással szemben a cég körülbelül 35 milliárd forint adót és járulékot fizet be. A közlemény kifogásolta azt is, hogy a 2006-ban bevezetett normatív támogatás azóta értékének negyedét elvesztette, a kedvezményes jegyek után fizetendő állami kiegészítés pedig reálértéken közel a felére csökkent.
Somfai Ágnes és Jávor Benedek arra is kitért: az önkormányzati törvényben a kerületekhez sorolták a parkolási pénzeket, miközben a közösségi közlekedést a fővárosnak kell biztosítania. A párt ennek kapcsán egységes közlekedési kasszát javasol, ahová minden közlekedéssel kapcsolatos bevétel befolyna, az összeget pedig a közlekedési rendszer fenntartására kellene fordítani.
Az LMP további közlekedéshez köthető bevételeket lát egyebek mellett a BKV reklámfelületeiben, a jegy- és bérletértékesítés automatizálásában, az idő alapú jegyrendszerben, valamint a bérkasszában lévő tartalékban.
Mint írták, azt várják a kormánytól, hogy a "politikai játszmáikból hagyják ki a fővárost", ne tegyék kockára a BKV működését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


