A MÁV Cargóért 102 milliárdot fizettek
MÁV Cargo-ügy: a GYSEV adott tanácsokat?
Nem találkozott a MÁV áruszállítási részlegének privatizációja kapcsán, az 1,9 milliárd forintos sikerdíjjal hírbe hozott Geuronet Bt.-vel Kovács Imre, a MÁV Cargo vezérigazgatója, aki azonban a Magyar Nemzetnek nyilatkozva úgy vélte: az igazi lobbimunkát a cég eladásakor a GYSEV végezte.
2008.04.23 08:26Magyar NemzetKovács egyébként a MÁV Cargóért fizetett 102 milliárd forintos árat "nagyon-nagyon kedvező ajánlatnak nevezte, tekintettel arra, hogy a cég évente egymilliárd forint osztalékot fizet.
A szakember a tranzakció kapcsán indított magyar, illetve uniós versenyhatósági vizsgálat kapcsán arra számít, hogy azok őszre lezárulhatnak, az ügyeletet elfogadják, viszont részterületeken kikötései lesznek Brüsszelnek. Beszélt arról is: 2003-ban lett a MÁV árufuvarozási főigazgatója lett, és már akkor egyértelmű volt, hogy önálló cégbe kell szervezni a Cargót, máskülönben eltűnik a süllyesztőben, mint a többi nemzeti nagyvállalat.
Nem támogatta azonban a privatizációt, úgy vélte, a tulajdonviszonyok megváltoztatása nélkül, hitelfelvétellel, valamint a bevételek visszaforgatásával három év alatt felújíthatják a vagonparkot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06