A MÁV Zrt. nem ismeri a Geuronet Bt-t
Rendőrségi vizsgálat a MÁV Cargo-privatizáció ügyében
A rendőrség arról tájékoztatta az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy érdemben vizsgálja a MÁV Cargo privatizációjával kapcsolatban megjelent sajtóértesüléseket - mondta a kormányszóvivő pénteken az MTI-nek.
2008.02.22 12:19MTIBudai Bernadett azzal összefüggésben nyilatkozott, hogy a FORMAT osztrák gazdasági hetilap pénteki számában arról írt: a MÁV Cargo részvényeinek megvásárlásához nyújtott szolgáltatásokért - sikerdíj gyanánt - 7,1 millió eurót kap egy Geuronet Bt. nevű magyar cég, mégpedig annak a 2007. júniusi keltezésű megbízási szerződésnek az alapján, amelyet Gustav Poschalko, az osztrák Rail Cargo Austria elnökségi tagja kötött a betéti társasággal.
A szóvivő az ügyről nyilatkozva annyit mondott: a rendőrség tájékozatta az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy vizsgálja az azóta a magyar sajtóban is megjelent értesüléseket a MÁV Cargo privatizációjával kapcsolatban. A MÁV Zrt. kommunikáció korábban azt közölte az MTI érdeklődésére, hogy nem ismerik a Geuronet Bt.-t. Rácz Gábor, a MÁV Cargo kommunikációs igazgatója ugyancsak korábban azt mondta a távirati irodának, hogy a MÁV Cargo semmilyen kapcsolatban nincs és nem is volt a Geuronet Bt.-vel.
A Geuronet Tanácsadó és Szolgáltató Betéti Társaság budapesti székhellyel bejegyzett cég. Képviselőjét az MTI-nek az osztrák lap cikke nyilvánosságra kerülésének napján, csütörtökön estig nem sikerült elérnie.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


