Nem értik, miért csak most megy Bajnai embere
Balajti távozik: a Jobbik elégedett
Az ellenzéki párt közölte: a Jobbik megelégedéssel vette tudomásul, hogy távozik az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatói pozíciójából Balajti László altábornagy.
2011.12.17 12:21MTIA Jobbik szerint érthetetlen, "hogyan maradhatott eddig posztján a Bajnai Gordon által kinevezett főigazgató, akinek személye és tevékenysége egybefonódott a Gyurcsány-Bajnai rendőrállammal".
Az ellenzéki párt "kíváncsian várja", ki lesz az új főigazgató, és elvárja, hogy a Balajti László által - szerintük politikai megfontolásokból - nemzetbiztonsági kockázattá nyilvánított jobbikos képviselőkkel szemben haladéktalanul folytassák le a megismételt nemzetbiztonsági ellenőrzéseket.
A Belügyminisztérium pénteki közleménye szerint Balajti László a felmentését kérte Pintér Sándor minisztertől, aki a kérelmet előterjesztette a kinevezési jogkört gyakorló miniszterelnöknek. A Magyar Közlöny szerint Orbán Viktor december 15-i hatállyal felmentette tisztségéből a főigazgatót.
Balajti László 2009. december 21-től volt a Nemzetbiztonsági Hivatal, majd 2010. május 29-től az - új nevén - Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


