A haza minden előtt?
Már nem jó ötlet: Balajti nem lesz az NBH elnöke!
A Magyar Hírlap értesülése szerint a kormány elállt attól az ötlettől, hogy Laborc Sándor utódjának szánt Balajti László, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója ezzel a beosztásával együtt lássa el szeptembertől a Nemzetbiztonsági Hivatal irányítását is.
2009.07.28 08:28Magyar HírlapA korábbi hírek még arról szóltak, hogy Ficsor Ádám titokminiszter javaslatára Balajti megbízottként az elhárítást is vezetné, de ez ütközne a törvényalkotónak azzal a szándékával, hogy a más szerveknek is szolgáltatást nyújtó szakszolgálat függetlenül működjön - ismerteti a napilap keddi számában megjelent cikk.
Tóth Károly, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista alelnöke arról tájékoztatta a lapot, hogy szeptembertől Balajti László mint megbízott főigazgató irányítja az NBH-t, a szakszolgálat vezetését pedig egyik helyettese látja majd el, ugyancsak megbízással.
Ezzel a megoldással a Bajnai-kabinet elébe ment annak, hogy a vezetőket meghallgassa a nemzetbiztonsági bizottság. A törvény szerint erre csak akkor kell sort keríteni, ha a főigazgató-jelöltet véglegesen kívánja kinevezni a miniszterelnök.
A lap emlékeztet: mielőtt a Szovjetunióban KGB-akadémiát végzett Laborc Sándort 2007 decemberében a bizottság támogatásának hiányában Gyurcsány Ferenc kormányfő kinevezte az NBH élére, a tábornok is megbízottként irányította az elhárítást, és csak akkor kellett megjelennie a grémium előtt, amikor a kisebbségi kabinet véglegesíteni kívánta beosztásában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


