"Mindig lehet egy kicsit jobbnak lenni"
Schmitt Pál a magyar nyelv ápolását hangsúlyozta
A magyar nyelv ápolását, az élethosszig tartó tanulás és az idegennyelv-tanulás jelentőségét, valamint a mozgásban gazdag életmód szerepét hangsúlyozta Schmitt Pál köztársasági elnök a budapesti Szent István Gimnáziumban tartott rendkívüli osztályfőnöki óráján, csütörtökön.
2011.12.15 12:10MTIAz államfő szavai szerint fontos, hogy egy fiatalnak legyen önbizalma, tartása, "versenyképessége", amelyet elsősorban önmagának teremthet meg. Hozzátette: természetesen ehhez szükség van elhivatott szülőkre, a megfelelő barátokra, nagyszerű pedagógusokra és iskolára is.
Mint ismertette, köztársasági elnökként három dolog feletti bábáskodást tűzött ki célul: a magyar nyelv védelmét, ápolását, az élethosszig tartó tanulás jelentőségének hangsúlyozását, és az egészséges, sportos életmódra való felhívást.
Schmitt Pál a technikai vívmányokról szólva kitért arra: ma már mindenki kapott és küldött legalább egy SMS-t, egyszerre 4-5 emberrel csetel és a Facebookon is aktív, és rövidítéseket használ. Emellett a televíziót nézve kommunikálnak a családok, ami "nem a társalgás legszebb formája".
Az államfő szólt az idegen nyelvek tanulásának fontosságáról is, véleménye szerint az ember akkor kezdi felfogni saját nyelvének szépségét, megbecsülni jelentőségét. Emellett a tanulás szerepét is hangsúlyozta, amelynek kötelezősége mellett hozzáadott érték is van; a közepes tanuló "gyakorlatilag elvész a semmiben", ha valaki nem igyekszik kitűnni, az rá van írva.
A "Gyorsabban, magasabbra, erősebben" mondás kapcsán megjegyezte, hogy az élet minden területén lehet egy kicsit jobbnak lenni, feljebb jutni.
A több mint 150 diáknak beszámolt a rövidesen életbe lépő alaptörvényről is, amelyet jó szívvel ajánlott a következő generációknak, megjegyezve, hogy ez biztosítja egyebek mellett a demokráciát, az emberi jogok megvalósulását és kiteljesülését, a békét, szolidaritást, rendet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


