A "kommunikációs léggömb" még tartja magát
Kidurrantak a fideszes lufik?
Rögtönzött sajtótájékoztatót tartott a soproni, kihelyezett kormányülés helyszíne előtti téren Kalmár István, az MSZP helyi elnöke az ott várakozó újságíróknak, és úgy fogalmazott: sorra durrannak ki a Fidesz lufijai, már csak a "kommunikációs léggömb" tartja magát.
2011.12.14 16:24MTIAz ellenzéki politikus azt mondta: sorra durrannak ki azok a lufik, amelyeket a Fidesz az elmúlt másfél évben már túl nagyra fújt, így kidurrant például a gazdasági szabadságharc és a "légvárakra épült" költségvetés lufija is.
Viszont egy lufi még mindig tartja magát, ez pedig a kommunikáció - tette hozzá, majd mondandója illusztrálásaként két narancsszínű léggömböt kidurrantott, egyet pedig elengedett.
Giró-Szász András kormányszóvivő a szerdai kormányülés után azt mondta, gazdasági kérdésekről is tárgyalt a kabinet a kihelyezett tanácskozásán.
A kormány abból az alkalomból ülésezett Sopronban, hogy a város lakói 90 évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy Magyarországhoz kívánnak tartozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


