Esélyt az Életre a Vörösiszap Után
Félpályás útlezárással demonstrálnak hétfőn az iszapkárosultak
Félpályás útlezárással egybekötött demonstrációt tart hétfőn a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa károsultjait tömörítő Esélyt az Életre a Vörösiszap Után nevű egyesület a 8-as főút devecseri elágazója előtt - közölte a civil szervezet szóvivője szerdán.
2011.12.14 13:09MTIAlmási János elmondta: azt szeretnék elérni, hogy az ország lakosai és külföldiek által a Magyar Kármentő Alapban összegyűjtött pénzt valóban a katasztrófa sújtotta településeken élők kapják, és részt vehessenek az adományok elosztásában.
"Ne a fejünk fölött döntsenek a sok millió ember által a kármentő alapba befizetett pénzről, és ne a számunkra fölösleges és értelmetlen dolgokra költsék el " - fogalmazott, hozzátéve, hogy erről népszavazást is kezdeményeznek.
Az egyesület szóvivője szerint több mint egy évvel a katasztrófa után sem rendeződött a helyzet az érintett településeken, a tározókból porzik a vörösiszap. Közlése szerint a rendőrség tudomásul vette a hétfőn reggel héttől este hétig bejelentett demonstrációjukat.
A vörösiszap-katasztrófa sújtotta településeken élők érdekeinek képviseletére tavaly márciusban alapítottak egyesületet devecseri, kolontári és somlóvásárhelyi lakosok. Többször tiltakoztak a helyiek nevében, tavasszal a közjogi méltóságoknak címzett petíciójukban élhető környezetet követeltek.
A három település több mint másfél ezer lakosa által aláírt dokumentumban azt hangsúlyozták, hogy Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely valamennyi lakosát károsultnak tekintik, függetlenül attól, hogy az ingatlanjuk károsodott-e a katasztrófában.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el: Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint százhúszan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


