Több mint félszáz jogszabály
Washington nagyon megpiszkálná a magyar médiatörvényt
A budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) a következő hetekben tanulmányt tesz közzé csaknem kéttucatnyi európai ország azon több mint félszáz jogszabályáról, amelyek a magyar kormány hivatkozási alapjául szolgálnak a médiatörvénnyel kapcsolatban - jelentette be szerdán Ellen Hume, a CEU médiaszakos professzora Washingtonban, a Magyarország médiatörvénye - egy évvel később címmel megrendezett panelbeszélgetésen.
2011.12.14 08:13MTIHume professzor szerint a tanulmány célja, hogy megállapítsa: valóban összhangban áll-e a vonatkozó európai szabályozásokkal a magyar médiatörvény, és hogy valóban igazságtalanul bírálták-e miatta Magyarországot. A felmérést az érintett országok szakembereinek bevonásával készítette el az egyetem.
Ellen Hume elmondta, hogy magyar újságírók a vele folytatott beszélgetések során felvetették: szükség volna a sajtószabadságra vonatkozó uniós irányelvek megalkotására.
Charles Gati, a Johns Hopkins Egyetem professzorának megítélése szerint a szavazatok 52,7 százalékával kétharmados parlamenti többségre szert tevő magyar kormány "következetesen hamisan állítja be" a mandátumát, úgy interpretálva azt, mintha egy második rendszerváltásra kapott volna felhatalmazást.
Gati "nem liberálisnak" és "irányítottnak" nevezte a magyar demokráciát, de visszautasította, amikor a kérdezők egyike, egy bolgár újságírónő a "neo-totalitárius" jelzőt használta. A magyar származású egyetemi tanár és publicista "képmutatásnak" nevezte, hogy a kormány, amelynek nyolc miniszteréből három tagja volt az MSZMP-nek, kriminalizálni akarja az MSZP-t.
A magyar médiatörvény jogi és morális hatásairól Haraszti Miklós, a New York-i Columbia Egyetem vendégtanára, az EBESZ volt sajtószabadság-felelőse, a magyar médiumok és újságírók helyzetéről pedig Weyer Balázs, a Minőségi Újságírásért Alapítvány szakmai zsűrijének tagja tartott előadást.
A washingtoni magyar nagykövetséget képviselő Stumpf Anna felvetésére Nadia Diuk moderátor, a rendezvény egyik házigazdája, az amerikai Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért alelnöke kifejezte reményét, hogy a témakörben megrendezendő fórumokra a jövőben meghívást kapnak a magyar kormányt képviselő előadók is. Az esemény másik két társzervezője a Nemzetközi Sajtótámogatási Központ és a Nyílt Társadalom Alapítvány volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06