Vegyél, vegyél, vegyél
Addig ordítottak a reklámok, míg felkapta a fejét a Médiatanács
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elindította első vizsgálatait a túlságosan hangos televíziós reklámok miatt.
2011.11.13 16:41MTIEgy szoftver segítségével szeptemberben öt csatornánál észleltek rendszeresen kritikus hangerőugrásokat, a testület ügyfélszolgálatához pedig több mint hetven panaszt érkezett idén.
A médiatörvény szerint a reklámok hangereje nem lehet nagyobb a környező műsorszámok hangerejénél. Kiemelték, hogy a hatóság által használt Humanoid elnevezésű szoftver virtuális hangosságmérő műszereivel január elseje óta pásztázza a kijelölt médiaszolgáltatók teljes műsorfolyamát, így a törvény hatályba lépése óta pontos adatok állnak rendelkezésre a vélelmezett jogsértésekkel kapcsolatban.
A magyar fejlesztésű szoftver szeptemberben öt szolgáltatónál – az RTL Klub, a TV2, a Duna TV, Story TV és az MTV (m1) csatornáin – észlelte rendszeresen a kritikus hangerőugrásokat, ezért a hatóság megindította az első eljárásokat a televíziókkal szemben. Hangsúlyozzák azt is, hogy az NMHH nemzetközi szakmai ajánlás alapján határozta meg, mi minősül hangerőugrásnak. A Nemzetközi Telekommunikációs Unió (ITU – International Telecommunication Union) olyan módszert, mérési eljárást tett közzé, amelynek segítségével számszerűsíthető a nézők, hallgatók által észlelt műsorhangosság. A mérési adatokat január óta videomelléklettel együtt publikálja a hatóság, ami a médiaszolgáltatók számára is könnyen ellenőrizhetővé tette, hogy a közzétett reklámjaik hangereje meghaladta-e a környezetükben mért egyéb műsorok hangerejét.
A közlemény szerint a törvény hatálybalépése után adott türelmi idővel a médiatanács célja az volt, hogy a szolgáltatókat felkészítse az új törvényi előírás betartására, és együttműködésre ösztönözze őket, amely révén a zavaró hangerejű szpotok hatósági beavatkozás nélkül eltűnhettek volna a képernyőkről.
Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján azonban egyértelművé vált, hogy a nyilvánosságra hozott adatok nem tartják vissza a médiaszolgáltatókat a normaszegések ismételt elkövetésétől.
A médiatanács a vizsgálat lefolytatása során határozatban dönt a lehetséges szankciókról, amelyek ebben az esetben a figyelmeztetéstől a pénzbírság kiszabásáig terjedhetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


