Maradunk a kaptafánál
Orbán: a főszámokat nem szabad módosítani
Nem szabad módosítani a 2012-es költségvetés főszámait - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn.
2011.12.12 12:53MTIMolnár Csaba: a miniszterelnök nem ismertette az álláspontját
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök hétfői, napirend előtti felszólalásában nem mondta meg, hogy mi a saját, illetve kabinetje álláspontja az uniós kormányközi megállapodásról.
Parlamenti sajtótájékoztatóján a független képviselő Molnár Csaba DK-alelnök úgy fogalmazott, hogy a kormányfő beszédét "totális zavarodottság, üres locsogás, fájdalmasan silány szellemi teljesítmény" jellemezte.
Hangot adott annak a véleményének is, hogy a "gyáva és felkészületlen" magyar miniszterelnök miatt egész Európa Magyarországon nevetett a hétvégén, miután Orbán Viktor a brüsszeli tárgyalásokon még határozott nemet képviselt, másnap reggel már talánról beszélt, hétfőn pedig a külügyminisztere azt mondta, hogy mindig is támogatták a megállapodást.
A miniszterelnök viszonválaszára visszautalva felháborítónak tartotta, hogy a kormányfő - szavai szerint -kalandorsággal, majdnem "hazaárulással" vádolta meg az ellenzéket.
Molnár Csaba egyúttal azt is kijelentette, hogy Orbán Viktor megpróbálja összemosni a politikai megállapodás és egy egyezményhez való csatlakozás közötti különbséget, amikor arról beszél, hogy először a parlamenthez kellett fordulnia az uniós kormányközi megállapodás ügyében. A független képviselő hangsúlyozta, hogy Brüsszelben nem egyezményről, hanem egy politikai nyilatkozatról volt szó, ehhez pedig nem országok, hanem miniszterelnökök és államfők csatlakoztak.
Végül a Demokratikus Koalíció nevében azt kérte, hogy a kormány hozza nyilvánosságra, milyen mandátummal folytatnak tárgyalásokat az IMF-fel. Emellett javasolta, hogy a kabinet írja alá az Euro Plusz szerződést, valamint "viszonyuljon pozitívan" az Európában jelenleg körvonalazódó, a gazdasági-költségvetési fegyelemről szóló megállapodáshoz. Végül arra szólított fel, hogy a kormányfő mutassa be azt a tervet, amelyik biztosítja, hogy Magyarország még a jövő év második negyedévben is fizetőképes lesz.
![]() | [2/2] | |
|
||
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


