"Felelőtlen és arrogáns"
Mesterházy "a demokratikus vívmányokat" félti
Az MSZP pártelnök-frakcióvezetője szerint az elmúlt másfél év "felelőtlen és arrogáns" kormányzati döntéseinek következtében közvetlen veszélybe kerültek a rendszerváltozás óta közös munkával kiérlelt demokratikus vívmányok.
2011.12.11 14:45MTIMesterházy Attila az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozat elfogadásának 63. évfordulója alkalmából megszólalván úgy fogalmaz, hogy a "kíméletlen, ellentmondást nem tűrő, akarnok és önkorrekcióra képtelen fülkeforradalmi pártszövetség a teljes magyar társadalom ellen indított támadást".
Azt írja: az elmúlt két évtizedben kialakult demokrácia és piacgazdaság "szisztematikus lebontásával" a kormányzat mára az egész országot "zsákutcába vezette".
Hozzáteszi, hogy egy szűk kedvezményezett réteg kivételével nincs olyan társadalmi csoport, melynek tagjait ne hagyták volna magukra, vagy ne "büntetnék" a döntéshozók. Minden állampolgár érdekelt abban, hogy félelem nélkül, biztonságban, békében, önmagát, egyediségét büszkén vállalva élhessen és boldoguljon egy olyan országban, ahol tisztelik az emberi jogokat, a másságot, az emberi méltóságot, az esélyek egyenlőségét - olvasható az MSZP pártelnök-frakcióvezetőjének közleményében.
A politikus különösen fontosnak tartja, hogy azokért is szót emeljenek, akik a "mérgező hatású", igazságtalan és megalapozatlan előítélet vagy aktív kirekesztés elszenvedői.
Etnikai, vallási kisebbségként, nőként, egyedülálló anyaként, fogyatékossággal élőként, idős vagy beteg emberként sokan érzik úgy, hogy nem teljes jogú állampolgárai a nemzetnek - írja, hangsúlyozva: "európaiként és demokrataként fel kell lépnünk a diszkrimináció valamennyi formája ellen."
Mint rámutat, a demokrácia kizárólag közös értékekre épülhet: az ország függetlenségére, az egyének szabadságára, a jogok, az esélyek egyenlőségére és a társadalmi közösségvállalásra.
Közös célnak nevezi, hogy a diszkrimináció, a rasszizmus és a kirekesztés ellenében a partnerség eszméje, a tolerancia, a befogadás és elfogadás váljon mindennapi gyakorlattá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


