Nem fizetett 98%-os adót?
Az MSZP Budai Gyulához fordul Nyitrai Zsolt juttatásai miatt
Az MSZP Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztoshoz fordul, mert véleményük szerint Nyitrai Zsoltnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium volt infokommunikációs államtitkárának törvénysértően fizettek ki különböző juttatásokat.
2011.12.10 19:30MTIAz ellenzéki párt nevében Legény Zsolt, a Demokrácia Központ vezetője küldött szombaton közleményt az MTI-nek; ebben egyebek mellett azt írta, Budai Gyulát arra szólítják fel, hogy vizsgálja ki a törvénysértést.
Az MSZP szerint majd másfél év telt el, "mire a Fidesz eljutott odáig, hogy megtagadja a végkielégítésekre vonatkozó határozatát, melyet nem átallott visszamenőleges hatállyal is felruházni".
Közlésük szerint Nyitrai Zsolt szeptemberben megszűnt munkaviszonyát követően háromhavi illetmény összegével megegyező felmentési juttatásban részesült, valamint szabadságmegváltás jogcímén további pénzt kapott, így összesen 4,2 millió forint végkielégítésben részesült, ám "érdekes módon neki nem kellett visszafizetnie az összeg 98 százalékát".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


