Az LMP bírálta a kormány eddigi tevékenységét
Emberi jogok napja - Másfél éve pusztít a Fidesz?
Az LMP szerint a Fidesz durva pusztítást végzett az alkotmányos közjogi rendszerben az elmúlt másfél évben. Az ellenzéki párt szombaton - az emberi jogok világnapján - közleményében bírálta a kormány eddigi tevékenységét.
2011.12.10 10:19MTISzabó Tímea országgyűlési képviselő, az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke azt hangsúlyozta: az alkotmányos közjogi rendszer állapota nem pusztán jogelméleti kérdés, hanem meghatározza az alapvető jogok érvényesülésének lehetőségét is.
Úgy látja, a Fidesz nemcsak csorbította az Alkotmánybíróság jogköreit, hanem gyakorlatilag ellehetetlenítette az utólagos normakontrollt is, továbbá visszafejlesztette az ombudsmani intézményrendszert, és támadást intézett a bírói függetlenség ellen.
Az LMP szerint a Fidesz kinevezési gyakorlatával hosszú évekre megszállta azokat az elvileg független intézményeket, amelyek a kormány ellenőrzésére lennének hivatottak, kreatív házszabály-értelmezésével kiüresítette a parlamentarizmust, megkerülte a jogalkotás részvételi és nyilvánossági szabályait.
A kormány és a Fidesz uralta parlament sorra korlátozta a klasszikus szabadságjogokat is. A nemzetközi botrányt kiváltó médiatörvény a múltból jól ismert öncenzúrára készteti a szerkesztőségeket, és börtönnel fenyegeti azokat az oknyomozó újságírókat, akik forrásaikat védeni szeretnék - írta Szabó Tímea.
Az ellenzéki képviselő véleménye szerint az új adatvédelmi törvény jelentős visszalépés a közérdekű adatokhoz való hozzáférés és az információs önrendelkezés terén.
A bizottság alelnöke úgy látja, az alaptörvény csökkentette a szociális jogok alkotmányos elismertségének szintjét. Erre példaként azt írta, hogy továbbra sem garantált a lakhatáshoz való jog, miközben végrehajtás és kilakoltatás fenyegeti magyar családok tömegeit, és a kormánytöbbség a legszélsőségesebb szegénységben élő hajléktalanok problémájának megoldása helyett bűnözőkké nyilvánítja őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06