Elvették az arcát
Megkövetik a tévék szegény kitakart Lomnicit
Megköveti a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Lomnici Zoltánt, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökét a december 3-án 18 órakor a Duna Híradóban, majd az m1 19.30-as Híradójában elkövetett, személyét sértő szakmai hibáért.
2011.12.08 18:52MTIMint Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója közleményében írta, az MTVA vezérigazgatója teljes körű vizsgálatot rendelt el az ügyben, mely csütörtökön lezárult. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak a vizsgálatban érintett három munkatársa a szakmai hibát elismerte, és vállalta a felelősséget. Az érintett munkatársak vezérigazgatói figyelmeztetést kaptak.
A tájékoztatás szerint Lomnici Zoltántól a Híradó felelős szerkesztője még december 3-án este telefonon bocsánatot kért. A vasárnap reggeli Híradóba, valamint az MTVA internetes oldalaira a tudósítás hibátlan változata került fel. Az m1 csütörtöki Az Este című műsorában Lomnici Zoltán lesz az egyik vendég.
"Ezzel is azt kívánjuk bizonyítani, hogy mind Lomnici Zoltán személyét, mind közéleti tevékenységét a közmédia elismeri és figyelemmel kíséri. Az MTVA az ügyet ezzel lezárta" - olvasható a közleményben.
A Duna TV és az MTV szombati híradójában az úgynevezett kimaszkolási technikát alkalmazva kitakarták Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét arról a felvételről, ahol Tőkés László nyilatkozik. Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa vezetőiként múlt szombaton arról tartottak sajtótájékoztatót, hogy milyen következményekkel járhat az, hogy Szlovákiában két embertől is elvették a szlovák állampolgárságát, miután bejelentették, hogy felvették a magyar állampolgárságot.
Az Index keddi - az üggyel foglalkozó - cikkében megszólaltatták Szabó Lászlót, az MTVA kommunikációs igazgatóját, aki a portál a felelősségre vonatkozó kérdésére akkor úgy reagált, hogy "súlyos etikai vétség történt, a felelősök ellen fegyelmi eljárás indul, Lomnici Zoltántól pedig elnézést kérünk".

A csütörtöki Népszabadságban Szabó László az ügyre visszatérve már arról is beszélt, hogy a vizsgálati jegyzőkönyv és s javaslat alapján Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója dönt a következményekről még a nap folyamán. Mint fogalmazott: "olyan szakmai hiba történt, amelyre nincs magyarázat".
Szabó László a lapnak nyilatkozva azt is hangsúlyozta: olyan utasítás, hogy ki kell takarni Lomnici Zoltán, nem született, és nem születhetett, s így szerinte "félreértések sorozata vezetett a hibához".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06