A párt szerint erkölcstelen volt az utazás
Azori út: a Jobbik egyetért Lázárral, de elszámoltatna
Szilágyi György: a Jobbik szerint nem megoldás, hogy gyermekvédelmi célra ajánlotta fel azori-szigeteki utazása költségét a tizenkét fideszes megyei közgyűlési elnök és alelnök, az ellenzéki párt szerint ugyanis az utazás erkölcstelen volt és ezért részletes elszámolásra és a magyar emberek megkövetésére lenne szükség.
2011.12.07 14:00MTIAz ellenzéki politikus szerint ezzel az utazással tulajdonképpen közpénzt herdáltak el a fideszes politikusok, miközben az általuk vezetett megyék 187 milliárd forintnyi adósságát vállalta át az állam.
Szilágyi György leszögezte: ha az út nem kerül nyilvánosságra, akkor feltehetően a kormánypárti politikusok nem ajánlják fel gyermekvédelmi célokra azt a fejenként 200 ezer forintot, amennyibe a megyei önkormányzatok érdekvédelmi szövetségének került az utazás.
A jobbikos politikus hozzátette: ez egyébként sem elszámolás, ehelyett részletesen be kellene mutatniuk a megyei elnököknek, hogy mennyibe került az utazás, a szállás és az egyéb költségek és ebből mennyit fizettek az adófizetők pénzéből.
Emellett a Jobbik felszólítja a 12 fideszes politikust, hogy kövessék meg a magyar embereket és kérjenek bocsánatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


