A Fidesz és az MSZP nem, a Jobbik elhatárolódott
Ki marad a női kvóta mellett?
Ertsey Katalin szerint a Fidesz és az MSZP is kihátrált az LMP női kvótát javasoló módosító indítványa mögül, pedig az eredetileg többpártinak indult.
2011.12.06 12:03MTIAz ötletet kezdeményező képviselő hozzáteszi, hogy hétfőn a Jobbik "elhatárolódott" Gaudi-Nagy Tamástól, aki a női kvótát támogató LMP-s javaslat mellé állt. Szavai szerint a Jobbik frakciójában ülő, de nem párttag képviselő volt az egyetlen, aki az egyeztetések végén is "állta a szavát", mert a korábban a kezdeményezéssel egyetértő szocialista és fideszes képviselők az utolsó pillanatban hátráltak ki a nők ügyét segítő javaslat mögül. Hozzáteszi, hogy a KDNP-t eleve meg sem kérdezték a javaslatról.
Hangsúlyozza, hogy az LMP kezdeményezése alapján a jelenlegi kilenc százalékról egy lépésben 16 százalékra emelkedne a nők aránya, "amivel felzárkózhatnánk Kazahsztán, Albánia, Azerbajdzsán, Tadzsikisztán szintjére".
Ertsey Katalin véleménye szerint a Fidesz magatartása csak "egyetlen módon lenne menthető", ha még kedden bejelentenék, hogy elfogadják az LMP "kihívását", és a 2014-es országos listájuk befutó helyeinek több mint 33 százalékán indítanának nőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


