Szerinte hatékonyabb lehet a bűnüldözés
Pintér a NIBEK mellett kampányolt
A belügyminiszter szerint a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) létrehozásával hatékonyabbá válhat a szervezett bűnözés elleni fellépés.
2011.12.02 19:50MTIPintér Sándor erről pénteken sajtótájékoztatón beszélt Budapesten, a Fidesz által szervezett országjárás egyik állomásán, a XXIII. kerületi művelődési házban.
A tárcavezető elmondta: a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (Szebek) jogutódjaként - várhatóan január 1-jétől - működő új nemzetbiztonsági szolgálatnak nem lesz külön adat- és információgyűjtési lehetősége, az csak a más szervezetek által már összegyűjtött információkat értékelheti, elemezheti, illetve adhatja vissza azoknak.
A belügyminiszter az Országgyűlés előtt lévő jogszabályjavaslatra utalva úgy vélte, törvényi felhatalmazásnak köszönhetően a NIBEK hatékonyabban és racionálisabban működik majd, mint elődje.
Pintér Sándor közölte: az új adatelemző központ feladatkörét bővíteni akarják annak érdekében, hogy ne csak a szervezett bűnözés megjelenése után tudjanak értékelő munkát folytatni, hanem már akkor, amikor gyanú merül fel arra vonatkozóan, hogy többen vesznek részt egy "adott cselekményben". Megfogalmazása szerint így koncentrált támadást tudnak majd intézni azok ellen.
A törvényjavaslattal kapcsolatban megfogalmazott kritikákra utalva azt mondta, szerinte a dokumentum az indokoltnál nagyobb politikai vitát kavart.
A belügyminiszter a soroksári rendezvényen tárcája elmúlt egyéves munkáját értékelte, annak eredményeit tette mérlegre. Jelezte, a fórumon várják a helyiek ezzel kapcsolatos javaslatait.
A kérdésére, hogy a jövőben hogyan változik az önkormányzatok feladatköre a közbiztonság területén, a belügyminiszter arról beszélt, szeretné, ha a települések által megbízott különböző őrök jogköre szélesebb lenne.
Arról beszélt, jelenleg a településeknek hiába van saját halőrük, mezőőrük, erdőőrük, azoknak intézkedési jogosítványuk nincs, így nem állíthatják meg és nem is igazoltathatják a tulajdon elleni szabályok megsértőit. Hozzátette: ma az őrök egyetlen lehetősége az, hogy a rendőrséget értesítik, persze ha van térerő az adott területen.
Pintér Sándor jelezte, nem tartja helyesnek, hogy az önkormányzatok úgy foglalkoztatnak embereket a "deviáns cselekmények" megakadályozására, hogy eszközöket nem adnak ehhez. A belügyminiszter közölte, változtatni akarnak ezen a helyzeten, és jogi, később pedig "tárgyi eszközökkel" is segíteni akarják az önkormányzati őrök munkáját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:44 Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
- 18:38 Hat év börtönt kapott a volt megyei főállatorvos a szabálytalan kutyaexport ügyében
- 18:34 Riasztó jelek az Atlanti-óceánból: évtizedekkel korábban jöhet az éghajlati fordulópont
- 16:31 Lélegzetelállító videót tett közzé a NASA: az űrből örökítették meg a déli fény táncát
- 14:29 Vulkáni kőzet borítja a partokat Pápua Új-Guineában - élelmiszerhiánytól tartanak a helyiek
- 12:26 Eső a határon - nem jutott be a csapadák a kiszáradástól kínlódó Iránba
- 10:20 Megtalálhatták a bálnák végső nyughelyét: elképesztő temetőt fedeztek fel az Indiai-óceán mélyén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


