Esztergom forrong
Odamentek ordibálni a fideszesek házai elé
Esztergomban két fideszes önkormányzati képviselő házánál tüntetett csütörtök este mintegy negyen ember, lemondásukat követelve - tájékoztatta a szervezők egyike.
2011.12.01 17:39MTIKovács Géza elmondta, ezen a héten minden este két-két fideszes képviselő háza elé szerveznek békés tüntetést, felolvassák a számukra megfogalmazott petíciót, majd a szöveget bedobják a képviselők postaládájába.
A petíció szerint azt kérik számon minden egyes fideszes képviselőn, hogy a volt fideszes polgármester, "Meggyes Tamás szolgalelkű kiszolgálójaként részese volt Esztergom tönkretételében", valamint a választások óta eltelt másfél évben nem működnek együtt a kétharmados többséggel megválasztott független polgármesterrel, Tétényi Évával.
Kovács Géza közölte, hogy a tüntetést az "EsztergOHM valódi ellenállási újság és közösség" elnevezésű civil csoport szervezte. Múlt pénteken több esztergomi intézmény állami tulajdonba vételéről nyújtott be törvényjavaslatot az Országgyűlésnek Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár és Czunyiné Bertalan Judit Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott.
A javaslatban az előterjesztők leírták, hogy Esztergomban "az önkormányzat működése törvénysértő és alkotmányellenes", a törvényjavaslat végleges szövegében azonban ez már nem szerepelt, mert az előterjesztők szerint az önkormányzat működésének minősítése nem az ő feladatuk.
Czunyiné Bertalan Judit közleményében azt írta: a pénteki esztergomi képviselő-testületi ülést követő események okán mint Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott "a helyzet konszolidálására a szükséges lépések megtételét" kezdeményezi.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


