Bekaszlizzák az egyetemistát?
Szakértői vélemény: "enyhén korlátolt" a pécsi lövöldöző
Enyhe fokban volt korlátozva cselekedetei súlyának felismerésében a pécsi egyetemi lövöldözés vádlottja a harmadik szakértői vélemény szerint, amelyet az ügy szerdai tárgyalásán olvastak fel a Baranya Megyei Bíróságon.
2011.11.30 11:15MTIAz ügyészség Gere Ákost előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja. A gyógyszerészhallgató 2009. november 26-án a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte egyik csoporttársát, további három embert súlyosan megsebesített.
A harmadik szakértői vélemény azt állapította meg, hogy Gere Ákos nem skizofrén. Személyiségzavara van, tettét beszűkült tudatállapotban követte el, az úgynevezett tudatborulás nem következett be nála.
A bíróság Kovács Attila vezette büntetőtanácsa azután határozott egy harmadik szakértő kirendeléséről, hogy az eljárásba korábban bekapcsolódó szakértői csoportok a vélemények kiegészítése után is ragaszkodtak egymással ellentétes álláspontjukhoz.
A védelem által felkért szakértők szerint Gere Ákos a tett elkövetésének idején súlyos, a nyomozóhatóság által felkért szakemberek véleménye szerint viszont csak enyhe fokban volt korlátozva cselekedetei súlyának felismerésében.
Mivel az ügyész szerdán a harmadik szakértői vélemény készítőinek meghallgatását, a védő pedig a vélemény kiegészítését és az ügyben eljáró összes ideg-elme szakértői csoport párhuzamos meghallgatását indítványozta, a bíróság december 15-re elnapolta a tárgyalást, így a perbeszédekre szerdán nem kerülhetett sor.
Papp Gábor, a vádlott védője az indítványát azzal indokolta, hogy a hatályos jogszabály szerint a szakértők feladata nem egy új szakvélemény adására, hanem kizárólag arra vonatkozhatott, melyek voltak a korábbi szakvélemények közötti eltérések, ellentmondások okai, s azok miként oldhatók fel. Érvelése szerint ezekre a harmadik szakértői vélemény nem adott választ.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


