Gyurcsányékhoz szalad?
Kolompár szerint ő egy Nelson Mandela - ítélet csak májusban
A volt OCÖ-elnök ugyan elment Gyurcsányék pártalapító rendezvényére, de egyelőre nem kíván politikai párthoz csatlakozni.
2011.11.30 07:14ma.huA bírónő korábban közölt terveivel szemben mégsem hirdet ma ítéletet a Kolompár Orbán és társai ellen a Kecskeméti Városi Bíróságon folyó büntetőperben. Sőt, mivel a következő hónapokban a nyomozati szakban ,,némán maradó" tizenhat tanú meghallgatásáról rendelkezett, illetve újabb okirati bizonyítékok is előkerültek, ítélethirdetés legkorábban májusban várható.
Sárközy Szabolcs bírósági szóvivő lapunknak elmondta, a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Kolompár László másodrendű vádlott esetében ráadásul vádkiterjesztéssel élt az ügyészség, ami tovább hosszabbítja az eljárást. Ismert, Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ, mai nevén: Országos Roma Önkormányzat) baloldali kötődésű volt elnökét a három ügyből egyesített per keretében jelentős értékre elkövetett sikkasztással és számviteli fegyelem megsértése bűntettével, valamint jogosulatlan gazdasági előny szerzésével vádolják.
Az ügyészek egyebek mellett azt róják fel neki, hogy a vezetésével működő kiskunmajsai cigány érdek-képviseleti szervezet az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól a roma munkaerő-piaci szolgáltatóhálózat kialakítására elnyert, 13 millió forintos támogatás egy részének elköltését valótlan tartalmú számlákkal igazolta.
Kolompár valamennyi vádpontban ártatlannak vallotta magát, sőt az eljárást koncepciósnak minősítette, és egyenesen úgy fogalmazott, hajlandó osztozni az emberi jogi küzdelmek meggyilkolt vagy bebörtönzött mártírjainak sorsában. Szerinte Martin Luther Kinget, Mahatma Gandhit vagy Nelson Mandelát más-más módszerekkel ugyan, de szintén a politika ,,készítette ki".
A volt elnök egyébként nemrég részt vett a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett Demokratikus Koalíció (DK) születésnapi, a párttá alakulást is ünneplő rendezvényén. Megkeresésünkre Kolompár elmondta, nem gondolja, hogy itt lenne az ideje, hogy ő vagy az általa vezetett Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma akármelyik politikai párthoz csatlakozzon.
,,Ugyanakkor ha bármely, a demokratikus értékeket képviselő párt meghív egy rendezvényére, elmegyek" - indokolta Kolompár Orbán, hogy miért jelent meg a DK összejövetelén.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


