Kivonult az MSZP-sekkel együtt
Schiffer nem vesz részt a választójogi törvényjavaslat bizottsági munkájában
Schiffer András a jövőben nem vesz részt a választójogi törvényjavaslattal kapcsolatos bizottsági munkában. Az LMP politikusa parlamenti sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a hétfői alkotmányügyi bizottsági ülésről a szocialista képviselőkkel együtt kivonult.
2011.11.28 16:10MTIA politikus elmondta, a testület fideszes tagjai úgy kezdeményezték a javaslat tárgysorozatba-vételéről szóló vita lezárását, hogy nem is voltak kíváncsiak az ellenzéki érvekre. Szavai szerint a javaslat egy "mérföldkő", mert ha azt a jelenlegi formájában fogadják el, akkor "aligha beszélhetünk tovább arról, hogy az emberek szabad akaratából a Fidesz-KDNP leváltható". Schiffer András úgy fogalmazott, hogy a kormányoldal politikusai egy olyan választási földrajzot "matekoltak össze" és azt úgy "elegyítették" túlkompenzációval, hogy legalább tíz százalékos ellenzéki fölényre van szükség ahhoz, hogy a kormánypártok kisebbségbe kerüljenek.
Schiffer András egyúttal hangot adott annak a véleményének is, amely szerint "másfél év kellett ahhoz, hogy a Kubatov-listák alapján elkészüljön az a szoftver, amelyikkel a Fidesz a saját képére tudja formálni a választási földrajzot". A frakcióvezető azt mondta, hogy olyan választási kerületeket rajzoltak meg, amelyekre nincsen épeszű magyarázat
Kitért arra is, hogy a bizottsági ülésen a szocialista Bárándy Gergely többször is megkérdezte, mi indokolja az úgynevezett túlkompenzációt, de erre egyetlen fideszes politikus sem tudott ésszerű választ adni.
Végül azt hangsúlyozta, hogy egy olyan választási rendszer, amelyik nem az emberek akaratát tükrözi, hanem ellentétben áll azzal, akár elhúzódó legitimációs válságot is okozhat Magyarországon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


