A Fidesz nyitja meg az utat a Jobbik győzelméhez?

Elég csak cigányozni egy jókorát

Legutóbb a Gyurcsány-kormány Megegyezés című sokadik programjának meghirdetésénél, majd az azt követő miniszterelnök-castingnál volt olyan érzésünk, hogy egy kormányzás olyan szinten torkollott volna tragikomédiába, mint a mostani. A Schmitt-Matolcsy-Hoffmann csodatrión már a legelkötelezettebb Fidesz-fanatikusok is csak kínosan heherésznek, miközben az MSZP ezredszer is sikerrel verte szét magát, a Jobbik meg erősödik.

2011.11.24 12:46sabater - ma.hu

A Tárki felmérése szerint megelőzte, a Medián szerint pedig behozta a Jobbik az MSZP-t 2011 novemberében. Korábban hasonló eredményt még nem mértek, illetve a Nézőpont Intézet igen, de ők a rossznyelvek szerint a reggeli szendvics elfogyasztását is Navracsics Tiborral hagyatják jóvá, ami persze csak pletyka, de ahhoz elég, hogy az eredményeiket ne tekintsük mértékadónak. Azonban ha nemcsak a Nézőpont, de a Medián és a Tárki hasonló – bár természetesen visszafogottabb mértékű – MSZP-gyengülést és Jobbik-erősödést mér, azon érdemes elgondolkozni.

Mit látunk tehát a mérésekből? Azt, hogy a kormány támogatottsága és a kormánnyal való elégedettség folyamatosan csökken. Ebben a helyzetben az ellenzéknek aktivizálnia kéne magát, csakhogy az MSZP utoljára a kongresszusával adott hangot magáról (belharccal, mi mással, még ha az „öregek hátrébb küldése” pozitív üzenet is lehet a választók számára), az LMP pedig továbbra sem tud kitörni a rétegpárti szerepből, aminek nem tesz jót a szavahihetőség tételes cáfolata és a szélsőjobbal való bratyizás sem.

Eközben mit csinál a Jobbik? Naponta két-három, főként vidéki lakossági fórumot, beszélgetést, nyílt sajtótájékoztatót szervez. Lényegtelen, hogy a párt szakmai színvonala pocsék, politikájuk nagyrészt kimerül a zsidózásban és cigányozásban, és hogy még ezt is hiteltelenül teszik, de ott vannak az emberek közelében. Mennek, beszélnek, és joggal kritizálják a kormányt, majd közös gyűlölködésre hívják az érdeklődőket, hazamennek, és nő a népszerűségük. És ennek az sem tud betenni, hogy a II. kerületben csúfosan leszerepelnek egy időközi választáson.

Ha lesz a Fidesznek igazi, megbocsájthatatlan bűne – egy már van, a hajléktalanokkal szembeni megmagyarázhatatlan gyűlöletkampány és intézkedéssorozat –, akkor azt lehet, hogy nem is ők fogják elkövetni, azaz csak áttételesen: a Jobbik hatalomra segítésével. Két és fél év van hátra a Fidesz-KDNP eddig Gyurcsányhoz fogható sikertelenségű kormányzásából. Az új választási rendszer egyértelműen a jelenlegi erőviszonyokra íródott, azaz Orbánék tartósan azzal számolnak, hogy ők lesznek a legerősebb politikai erő. Ebben az új rendszerben pedig nem lehet kicsit nyerni, csak óriásit: aki az egyéni választókörzetekben győz, annak a pártja is jól jár.

Márpedig ha fordul a kocka, a magyarországi válság tartós marad, és a Jobbik erősödése is folytatódik (ezt egyelőre nem tudhatjuk), könnyen lehet, hogy a Fidesz a Jobbik győzelme alá adja a lovat. Persze valószínűtlen, hogy a szélsőjobboldali párt egyedül tudna 2014-ben kormányt alakítani, azért ennek is lehet némi esélye. Észak-Kelet-Magyarországon a Jobbik könnyen a legerősebb párttá válhat, az ehhez vezető utat pedig éppen a Fidesz jelölte ki: a kormány totális kritikájával és populista retorikával a kormányból kiábrándult választók megszólítása egyszer már sikerre vezetett. Ráadásul a Jobbik még mindig viszonylag friss politikai alakulat, így akik nem viszolyognak eleve a rasszista, kirekesztő retorikától, azok számára a Jobbik ígéretei akár realitásnak is tűnhetnek.

Persze nem érdemes az ördögöt a falra festeni, de a 2011 végi tendenciák riasztóak. Ha az MSZP nem kezd önmarcangolás helyett egy valódi megújulásba, az LMP továbbra is a „mérleg nyelve”-szerepre játszik (egy többségi, egyfordulós választási rendszerben ennek nincs sok értelme), a Fidesz pedig továbbra is tragikomikusan irányítja az országot, azzal a szélsőjobb számára nyitják meg az utat.

Fölöttébb valószínűtlen ugyanis, hogy a kormány a 2013-2014-es évek során annyi pénzt halmozna fel, hogy abból bőven tud osztogatni, ezzel pedig visszanyerni a szavazókat. Az új választási rendszer pedig eltörölte a részvételi korlátokat is. Azaz nem kell a választópolgárok túlnyomó többségének a Jobbikra voksolni ahhoz, hogy a szélsőjobboldal nyerjen – elég, ha a demokrata pártok (és most a Fideszt is ide soroljuk, minden antidemokratikus intézkedése ellenére) szavazói otthon maradnak. És akkor tényleg kész a baj.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.