Helyi feladat lesz az ellátás és a megelőzés
Az állam az önkormányzatok gondjaira bízta a hajléktalanokat
A fideszes Kósa Lajos és Kocsis Máté rögzítené az új önkormányzati törvényben, hogy a helyi önkormányzatok feladatai közé tartozik a területükön hajléktalanná váltak ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása is.
2011.11.23 18:06MTIA Fidesz ügyvezető alelnöke és a Fidesz-frakció hajléktalanügyi referense a szerdán benyújtott módosító indítványában emellett javasolja, hogy Budapesten ne a fővárosi, hanem a kerületi önkormányzatok feladata legyen a hajléktalanellátás.
Kósa Lajos és Kocsis Máté előterjesztése indoklásában közölte: meggyőződésük, hogy valamennyi településnek - teherbíró képességéhez igazodva - ki kell vennie a részét a hajléktalanokról való gondoskodásból. Ezért a szabályozás szerint minden helyi önkormányzat felelős lenne a területén hajléktalanná vált emberek ellátásának és rehabilitációjának biztosításáért. "Javaslatunk azt célozza, hogy elsősorban a helyi közösségek feladata legyen a közösség azon tagjairól való gondoskodás, akik elveszítik otthonukat" - írta a két kormánypárti politikus, Debrecen és a főváros VIII. kerületének polgármestere.
Szerintük "a hajléktalanság és az önkormányzatiság feladatainak végleges összekapcsolása és elválaszthatatlansága" megerősítené a helyi közösségek felelősségét aziránt, hogy ne engedjék tagjaik lecsúszását.
Indítványuk 2013. január 1-jétől írná elő az új megközelítésű feladatellátást a települési helyhatóságoknak. Hozzáteszik, hogy az ágazati jogszabályokban rendezni fogják azt, hogy a hajléktalanellátás helyi önkormányzati feladatát a kistelepülések járási társulás formájában látják majd el.
Kapcsolódó írások:
- Páratlan antikarriert: amerikai kormányzójelöltből ukrajnai hajléktalan
- Ombudsman: nem fakultatív program a hajléktalanok egészségügyi ellátása!
- Nincs kegyelem: fedéllel büntetik a hajléktalanokat
- Baseball ütővel gyilkolt egy hajléktalan Szolnokon
- Veszélyben a hajléktalanok téli ellátása?
- Önmagát fenyegeti börtönnel Kocsis Máté?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


