35 nemzeti püspök
A pápa nagyon buzdítja az afrikai kontinenst
XVI. Benedek pápa vasárnap a nyugat-afrikai Beninben átadta a kontinens 35 nemzeti püspöki konferenciája elnökeinek, illetve a kontinens regionális konferenciái hét képviselőjének a Vatikánban 2009-ben rendezett afrikai püspöki szinódus utáni apostoli buzdítást.
2011.11.20 15:23MTIA katolikus egyházfő, aki 2009 óta másodszor látogatott Afrikába, szombaton Ouidah városában írta alá a latinul Africae munus (Afrika feladata) címet viselő dokumentumot, amelyben arra hívta fel az afrikai vezetők figyelmét, hogy az igazságosság a béke és a jólét alapvető előfeltétele. Hangsúlyozta, hogy őrizkedniük kell a korrupciótól, népük javára kell felhasználniuk országuk természeti kincseit, és az afrikai katolikusoknak - saját azonosságuk feladása nélkül - jó kapcsolatot kell fenntartaniuk az iszlámmal és a hagyományos vallásokkal.
Az AIDS-re vonatkozó rövid szakaszban a pápa nem említette közvetlenül az óvszer használatát, és mindenekelőtt etikai problémaként említette a betegséget. "Magatartásváltoztatást" szorgalmazott, és megismételte az egyház tanítását, amely szerint az AIDS elleni harc leghatékonyabb eszköze a szexuális önmegtartóztatás, a szexuális partnerek gyakori váltogatásának elutasítása és a házastársi hűség.
A katolikus egyházfő azért választotta Benint a dokumentum átadására, mert a volt francia gyarmat sok szempontból példamutató. Benin egyike azon kevés afrikai országoknak, ahol a marxista-leninista kormányzás időszaka után 1990-ben békés demokratikus átmenet történt, és többnyire békés az együttélés a keresztények, a muzulmánok és a hagyományos vallások hívei között. XVI. Benedek 2009-ben Kamerunban és Angolában járt. A katolikus egyházfő látogatásának utolsó napján, vasárnap Benin gazdasági fővárosában, Cotonouban az 50 ezer hívő előtt bemutatott szabadtéri misén mondott szentbeszédében felszólította az afrikaiakat, hogy ne bálványozzák a hatalmat és a pénzt, legyenek nagylelkűek a mellőzöttek, a szenvedők, a betegek, közöttük az AIDS-esek és a társadalom más elfeledettjei iránt. Úrangyala imájában a 84 éves pápa a következő misszióval bízta meg az afrikai hívőket: "míg annyi család él egymástól elválasztva, száműzetésben, gyászban a véget nem érő konfliktusok miatt, legyetek a megbékélés és a remény megteremtői".
XVI. Benedek pápa közép-európai idő szerint fél ötkor indul vissza a Vatikánba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


