Számlálóbiztonság
Népszámlálás: 800 roma biztos összeírt
Mintegy nyolcszáz roma számlálóbiztos vett részt a népszámlálásban - közölte Setét Jenő, az Ide tartozunk! - népszámlálás 2011 roma kampányának főkoordinátora vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.
2011.11.20 15:15MTIA népszámlálásban 782 roma ember dolgozott számlálóbiztosként, és több mint ezer fejtett ki valamilyen tevékenységet a népszámláláshoz kapcsolódóan - mondta Setét Jenő. Közölte, a civilek által indított kampány, amelynek célja az volt, hogy az októberi népszámláláson minél több cigány ember vállalja hovatartozását, nyolcvan millió forintba került.
A pénzt a Nyílt Társadalom Intézet (OSI) biztosította.
Setét Jenő a népszámlálás fontosságát hangsúlyozva arról beszélt: a kutatási adatok és a valós számok között nagy különbség van. Míg a szociológusok szerint 600-800 ezer roma él Magyarországon, addig a legutóbbi, 2001-es népszámlálás során csak 190.046 ember mondta magát cigánynak - mutatott rá. Setét Jenő szerint a kisebbség létszámának a megállapítása azért is fontos, mert a szakmai programok kialakításakor a népszámlálási adatokat veszik figyelembe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


