Pintér szerint átalakul az eddigi gondolkodásmód
Mindent megváltoztat az új önkormányzati törvény
Az új önkormányzati törvény átalakítja az eddigi gondolkodásmódot. Ezt közölte Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Csongrádon, hozzátéve: szeretnének az "önfenntartó önkormányzatok irányába elmozdulni".
2011.11.18 19:55MTIA politikus egy helyi fórum előtt, sajtótájékoztatóján azt mondta: szeretnék, ha az önkormányzatok nemcsak az ország által megtermelt javak szétosztásában vennének részt, ha azok a helyben megoldható gondokat állami támogatás helyett saját erőfeszítésből és kreativitással, a közösség erejével orvosolnák.
Hozzátette: ez az új gondolat vezet végig az új önkormányzati törvényen.
A parlament előtt lévő jogszabály néhány, az önkormányzatok adósságának az újratermelődését megakadályozó szigorítást is tartalmaz – hangsúlyozta a belügyminiszter.
Pintér Sándor kifejtette: az önkormányzatok adósságállománya jelenleg 1247 milliárd forint, s emellett mintegy 300 milliárd forintra rúg a kifizetetlen számlák nagysága. Hangsúlyozta, el kell kerülni, hogy az önkormányzatok még egyszer egy ilyen adósságspirálba kerüljenek.
A belügyminiszter közlése szerint a kormány szeretné, ha az önkormányzatok gazdálkodása - elsősorban az a pénz, amelyet közvetlenül az államtól kapnak - megfelelő ellenőrzés alá kerülne. "Ha az állam adja a pénzt, legyen joga több szervnek ellenőriznie, hogy az önkormányzat ezt a jó gazda gondosságával használja-e fel" – mondta.
Pintér Sándor kérdésre válaszolva közölte: az elképzelések szerint 160 – plusz-mínusz 10 – járás lesz. A járásközpontok kijelölése nagymértékben igazodik a már meglévő infrastruktúrához, előtérbe kerülnek azok a települések, ahol kórház, rendőrkapitányság vagy tűzoltóság van.
A kormány szeretné, ha kihelyezett ügyfélszolgálattal vagy internetes kapcsolaton keresztül minden településen biztosítható lenne az állampolgárok számára az ügyintézés lehetősége, hogy csak kiemelt esetekben kelljen az embereknek a járási központokba utazniuk – tudatta a belügyi tárca vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


